Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Rusznák Miklós (független) - a miniszterelnökhöz - "Miért kell hazánkban 150-200 ezer gyermeknek éheznie, és hogyan fér össze ez a szocialista öntudattal?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
169 Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nikolits miniszter úr az imént azt mondta, nem tipikus jelenség, hogy a végrehajtási rendelet nagyonnagyon késik a megalkotott törvényhez kép est a jogalkotási törvény rendelkezései ellenére. (16.20) Én képviselőtársamhoz hasonlóan arra szeretnék rámutatni, hogy: de, ez így van! November 1jén hatályba lépett a gyermekvédelmi törvény, a végrehajtási rendelet azonban máig sem. Ismereteink szerint ez a Népjóléti Minisztérium jogi főosztályán pihen, és arra szeretnék rákérdezni, hogy mikor ébred fel és mikor indul el a munkára. Ugyanis sok mindenben okoz ez hátrányt, példaként csak a pártfogói felügyelet jogintézményére szeretnék utalni. Ez mind sze rvezeti, mind financiális, mind a rendszerbeli kérdésekben abszolút rendezetlen, a hivatásos pártfogók nem tudják, hogy a hatályba lépett törvénnyel hogyan bánjanak, hogyan alkalmazzák azt, és azt hiszem, ez a példa arra utal, hogy nem kizárólag népjóléti, hanem közbiztonságot is érintő kérdés az, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőkkel foglalkozó hivatásos pártfogók a törvény szellemében szabályozottan végezhessék munkájukat. Kérdezem, hogy mikor számíthatunk arra, hogy végre megszületik a végrehajtási rendelet és megszűnik a törvénysértés - mert ez az. (Taps az MDF és az MDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kökény Mihály népjóléti miniszter úrnak. DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter : Köszönö m a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Önnek igaza van, ami a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. §át illeti, hiszen a jogszabályt és a végrehajtási jogszabályt egy időben kell hatályba léptetni. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy a fiatalkorúak pártfogó felügyeletével kapcsolatos jogi szabályzásánál egy picit más a helyzet, ugyanis a gyermekvédelmi törvény 15. § (5) bekezdése szerint a fiatalkorúak pártfogó felügyeletéről külön törvény rendelkezik. Ez a külön tör vény a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének alapvető szabályait is tartalmazó, a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, és ennek a végrehajtási rendelete a jelenleg is hatályos 6/1980. OM számú rendelet, amely a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének részletes szabályait tartalmazza. Tehát a terület jelenleg sem teljesen szabályozatlan, bár kétségtelen, hogy mind a fiatalkorúakat érintő büntető jogszabályok időközben történt módosítása, mind pedig az új gyermekvé delmi törvénynek a hivatásos pártfogói hálózat új szervezeti helyét kijelölő rendelkezése szükségessé teszi a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét szabályozó miniszteri rendelet felülvizsgálatát. Nem pihen a tárca jogi főosztálya - ezt azért szeretném elmond ani , befejeződött a közigazgatási egyeztetés, sőt, az érdekegyeztetés rendszerén is átment ez a szabályozás, úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy a rendelet kihirdetésére két héten belül sor kerüljön. Köszönöm. Ruszn ák Miklós (független) - a miniszterelnökhöz - "Miért kell hazánkban 150200 ezer gyermeknek éheznie, és hogyan fér össze ez a szocialista öntudattal?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Rusznák Miklós, független képvis elő, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Miért kell hazánkban 150200 ezer gyermeknek éheznie, és