Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Dr. Tokaji Ferenc (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "El nino-jelenség, avagy nem kellene-e növelni a stratégiai készletet?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TOKAJI FERENC (MSZP):
162 munkanélküliség, a megyében pedig 1820 százalék között van. Az átlag nagyon sok mindent eltakar! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én nagyon remélem, amit az országos területfejlesztési koncepció délelőtti tárgyalása közben megfogalma ztam, nem azt a sorsot szánják az elmaradott térségek lakóinak, a sanyarú malacsorsot, amely így szól, amit egy kormánytag mondott, hogy a malacokkal is előfordul az, hogy némelyikük nem fér oda a koca csecséhez, ezért gyengébben fejlődik vagy elpusztul. N agyon remélem, hogy nem ezt a malacsorsot szánják ezeknek a térségeknek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el az államtitkár asszony válaszát. Kérdezem ez ért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár asszony válaszát 169 igen szavazattal, 45 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a kérdésekre . (Folyamatos zaj.) Dr. Tokaji Ferenc (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "El ninojelenség, avagy nem kellenee növelni a stratégiai készletet?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária ) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Tokaji Ferenc képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek: "El ninojelenség, avagy nem kellenee növelni a stratégiai készletet?" címmel. Megadom a szót dr. Tokaj i Ferenc képviselő úrnak - és tisztelettel arra kérem az Országgyűlést, hogy kísérje figyelemmel a kérdést! Megadom a szót képviselő úrnak. DR. TOKAJI FERENC (MSZP) : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Amikor a kérdést feltettem, hármas indítta tásom volt. Az elmúlt év folyamán a közvélemény felfedezett egy olyan jelenséget, amely korábban csak a szakemberek előtt volt ismert, az úgynevezett "El nino"jelenséget. Másrészt ebben az időszakban a nemzetközi árutőzsdéknél nagymértékű árufelvásárlás k ezdődött, mintegy borítékolva egy jövőbeni természeti katasztrófára való felkészülést, harmadrészt hazánkban, hála a jóistennek, igen nagy mértékű és jelentős gabonatöbblet keletkezett, amely minden örömével és bánatával mégiscsak egy pozitív jelenség. Min t említettem, az "El nino"jelenséget korábban már ismerték. Ez közismerten az amerikai térségből eredő, a Csendesóceánnal kapcsolatos. A jelenség hatását az elmúlt évtizedekben tanulmányozták. Ez az úgynevezett felmelegedés hatása, rendszerint különböző természeti csapásokat, árvizeket, túlmelegedést jelent. Ennek következtében a világgazdaság kezdett, illetve megtanult rá reagálni, talán néha túlreagálni. Lett egy következménye, amely nemzetközi árufelvásárlásokban jelent meg. Hazánkban ezzel ellentétben az elmúlt évben egy igen jelentős árutöbbletkínálat volt, és ez a gabonatöbbletkínálat jelentős gondokat is okozott. Mint tudjuk, az akkori intézkedések átmeneti és tüneti jelleggel, de legalábbis határozottak voltak. Azonban ismeretes, hogy a bő eszten dők után, úgymond, szűk esztendők is következnek. Ezért kérdésem ehhez folyamodik: Szükségese a jelenlegi stratégiai készleteken túl, illetve célszerűe ezeket tovább növelni?