Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Barkóczy Gellért (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "A Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal késedelmes földkiadási eljárása" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter:
151 Elnö k asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló, többször módosított 1993. évi II. törvény 4/b § (5) bekezdése értelmében a részaránytulajdonnal és megfelelő földkiadással, illet ve helyének meghatározásával kapcsolatos törvényben előírt feladatokat már a megyei földművelésügyi hivatal látja el. (15.10) A választóimtól kapott és az általam beszerzett tájékoztatókból megállapíthatóan az ország valamennyi megyéjében a részarányföldt ulajdonosok az őket megillető földterületeknek mindössze 3040 százalékát kapják meg természetben. Ebből következik, hogy a földművelési hivatal a részarányföldtulajdonosok földkiadási igényének 60 százalékát mindmáig nem elégítették ki. Azoknak a részará nytulajdonosoknak, akik időközben elveszítették munkahelyüket, más lehetőségük nincs megélhetésük biztosítására, csak a magyar mezőgazdaság. Ezért sürgős intézkedésre van szükség. A törvény célja a termőföldek folyamatos mezőgazdasági hasznosításának bizt osítása. Viszont a részaránytulajdonok ilyen visszaesett, lassú kiadása nem segíti, hanem kifejezetten hátráltatja a fontos nemzetgazdasági tevékenységet, valamint a foglalkoztatást. Ezért kérem a tisztelt miniszter urat, hogy az interpellációmban előadott ak megvizsgálásának eredményeképpen adjon magyarázatot arra, mi az oka a részaránytulajdoni földek kiadása elhúzódásának, továbbá arra is, milyen pénzügyi intézkedéseket tesz a megyei földművelési hivataloknál a törvényben előírt célok megvalósítása érdek ében. Nagy érdeklődéssel várom tisztelt miniszter úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter válaszol. Megadom a szót. DR. NAGY F RIGYES földművelésügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Nem kívánom magyarázni a bizonyítványt, és magyarázkodni sem óhajtok. Én lennék az egyik legboldogabb ember, ha ez az egész kárpótlással kapcsolatos sokkhatás már múlt idő lenne, és már csak az emlékeinkben élne. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Hozzá kell azonban tennem, hogy nagyon jelentős feladatok még valóban nem oldódtak meg, és nagyon komoly erőfeszítéseket kell tenni, pénzt is biztosí tani ahhoz, hogy ezeket az eseményeket fel tudjuk gyorsítani. Önök nagyon jól tudják, hogy a részaránytulajdont a földkiadó bizottságoknak kellett volna kiadniuk, és éppen ez a parlament volt az, amelyik többször meghosszabbította e bizottságok mandátumát azért, mert képtelenek voltak a feladattal megbirkózni. És amikor 1996. december 31én véglegesen úgy döntött a parlament, hogy a földkiadó bizottságok fejezzék be munkájukat, és sok esetben dolgukvégezetlenül adják át az anyaghalmazt, az adminisztrációs h almazt a megyei földművelésügyi hivataloknak, akkor rájöttünk, hogy az esetek egy jelentős részében szinte használhatatlan anyagokkal és adminisztrációval kell dolgoznunk. Ilyen helyzet volt sajnálatos módon Somogy megyében is. Mit tudunk tenni? A földkiad ási eljárás lefolytatásához az önök megyéjében elengedhetetlenül szükséges 82 aranykorona mérlegből összesen 56 aranykorona mérleget vett át az FM hivatal, ebből az ellenőrzés lefolytatása után 46 kapott feldolgozásra alkalmas minősítést, 5 mérleg hiányt t artalmaz, 5 mérleg adatellenőrzése, rögzítése pedig folyamatban van. Sajnálatos módon nagy számban előfordulnak olyan esetek is, amikor kevesebb az aranykorona, mint amit ténylegesen az emberek nevére kívánunk írni; a valóságban nem létezik ennyi. Amikor t öbb van, akkor maradvány keletkezik, amikor kevesebb van, akkor meg a helyzet abszolút kezelhetetlenné válik. A földkiadási eljárás lefolytatása a rendelkezésre álló szoftver segítségével 1998 január közepéig negyven bizottságnál teljes körben megtörtént, és a határozatok postázása folyamatban van. A többi