Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 16 (346. szám) - Bejelentés országos választási bizottsági tagságról történő lemondásról, valamint póttagjának megválasztásáról - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről
1396 Mindenképpen azt gondolom, képviselő asszony, sehol nem történt csorbít ása az ellenzék jogainak. Ez a Ház messzemenően kiterjesztette az ellenzéki jogokat, ez a Ház a vizsgálóbizottság felállítását minimális, egyötödös kezdeményezéshez kötötte, ez a Ház bevezette a politikai vitanap intézményét, ez a Ház a bizottságokban az e llenzéki képviselőknek egyharmados képviseletet szavazott meg, mert anélkül nem kerülhettek volna fontos döntések ide a Ház elé. Azt gondolom, ebben a Házban a Házszabály messzemenően biztosította az ellenzék jogait, és amennyiben egyszer majd a ma a parl amenti patkó ezen oldalán ülők ellenzékbe kerülnek - hiszen a demokráciának az a szabálya, hogy a hatalmat előbbutóbb el kell veszíteni , nagyon elégedettek leszünk azzal, ha ilyen házszabályi rendelkezésekkel élhetünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya képviselő asszony személyes érintettség címén szót kért (Zaj a kormánypártok soraiból.) , és figyelemmel arra, hogy az államtitkár úr azt mondta, hogy a képviselő asszony mosolygott (Derültség a kormánypártok soraiban.) , ezt személyes érintettségnek tekintem, és megadom a szót. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Amiért személyes megtámadtatás miatt szót kértem, az az az orwelli gondolat, amivel az á llamtitkár úr a felszólalását kezdte, ami Orwell "1984" című könyvéből mosolygott vissza rám, az a "duplagondol", hogy ön tudta, amikor én mosolygok, akkor mire gondoltam. (Moraj a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.) Tiszte lt Államtitkár Úr! Megtisztelem önt azzal, hogy elmondom: e mosoly mögött az volt, hogy a kormánypártok napirend előtti felszólalással csak akkor bátorkodtak tömegesen élni, amikor önök megszüntették a kétperces reagálás lehetőségét (Zaj az MSZP soraiból. - Dr. Pusztai Erzsébet: Így van!) , addig csak elvétve volt ilyen önök között. Mikor tudták azt, hogy az ellenzék négy pártja nem fog már reagálni (Bársony András: Ez nem függ össze a személyes megtámadtatással!) , akkor naponta élnek ezzel a lehetőséggel. E z állt a "duplagondol" mögött! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, fontos, hogy utolsó ülésnapunkon tisztázódott, Dávid Ibolya képviselő asszony miért mosolygott. (Taps, derültség az MSZP soraiból. - Moraj az ellenzéki padsorokban.) Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga László képviselő úr, Fidesz; Csóti György képviselő úr, MDF; Dögei Imre képviselő úr, Független Kisgazd apárt. Bejelentés országos választási bizottsági tagságról történő lemondásról, valamint póttagjának megválasztásáról ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy dr. Erdei Árpád alkotmánybíróvá történt megválasztása miatt lemondott országos választási bizottsági tagságáról . A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény vonatkozó rendelkezései alapján tagsági helyére dr. Tóth Károly került. Döntés napirendi ajánlás k iegészítéséről