Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 15 (345. szám) - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1374 mélyen szállt a magyar nép lelkébe, és mint ki nem apadó forrás, táplálta a hazafiság, a szabadság és a demokrácia nagy eszményeit. Ma is legélőbb és legmoz gósítóbb hagyományunk, mely minden magyar szívet megdobogtat, minden magyart összefog és egybegyűjt, bárhol, bármely sarkán éljen is a világnak. Nem merő véletlen, hogy 1972. március 15e volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét .) az a nap, melyen a legbátrabbak farkasszemet néztek a diktatúrával, és ki merték jelenteni, hogy nem kérnek sem a szovjet megszállásból, sem a magyar kollaboránsokból. (Az elnök felé fordulva:) Egyetlen mondat, elnök úr, hadd fejezzem be! Hiszek március ban, eszméinek életrevalóságában, hiszem, hogy híre, emlékezete fennmarad, és ide is kiterjesztve a szó erejét és hatalmát, Horatiustól vett szavakkal: "Hű unokák ajkain egyre nő,/mindig frissen, amíg a nagy Capitolium/lépcsőjére a pap lép, meg a néma szűz ." - Tehát mindörökké, amíg magyarok lesznek a Földön. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának nevében szólal fel. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : E lnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum nevében köszöntöm a szépen éneklő ifjú hölgyeket és ifjú urakat, köszöntöm a mai márciusi ifjakat és a márciusi idősebbeket, határon innen és túl. Nincs szándékomban kö tekedni e nagyszerű pillanatban, hiszen ha körülnézek, látom, hogy valamennyien nemzeti színekkel jelöljük nemzeti hovatartozásunkat, sőt, e falakon túl - kokárdájuk méreténél fogva - némelyek mármár inkább egy lelkesült kerületi anyakönyvvezetőre emlékez tetnek. Készséggel elismerem tehát, hogy a mindennapos utcai lövöldözésektől és robbantásoktól eltekintve, tulajdonképpen békesség honol országunkban. Igen, békesség: a csalódás békéje, a tehetetlenség békéje és a hazugság békéje. Látszatbékesség ez, tiszt elt képviselőtársaim, s amíg nem szerveződhet közös cselekvő programmá a nemzeti minimum, a közmegegyezésre képes politikától minimálisan elvárható és megvalósítható felzárkóztató program a gazdaságban, a műszaki fejlesztésben, a tudományos kutatásokban, a nevelő és oktató munkában, a szolgáltató intézményrendszerek működésének egyszerűsítésében és tisztességében, amíg a nemzeti minimum érdekében nem köthető meg a belső béke, addig a pártviszálykodások, a politikai cirkuszmutatványok nemcsak a Dunát, de a k özfigyelmet is elterelik. (Moraj.) Így válik a lényegtelenből példányszámot növelő hírlapi szenzáció vagy vezető hír, és így lesz a lényegesből, a valóság drámáiból politikai viccgyűjtemény. Igen, tisztelt képviselőtársaim, a márciusi ifjak, ha látnák, föl háborodnának a mai magyar valóságon, a mai magyar közállapotokon. Mert ugyan vannak hamis próféták, akik azt hirdetik nagy gonoszan, hogy már megállhatunk, mert itten az ígéret földje van; de ez hazugság, szemtelen hazugság, mit milliók cáfolnak meg. Ezek a mondatok nem ma születtek, hanem százötven esztendővel ezelőtt - Petőfi Sándor írta ezt. Az a Petőfi, akinek emlékét mindeközben - nem is tudom, miért - épphogy feledtetni igyekeznek velünk; akinek még a nevét is törlik egy országos intézmény nevéből - a Petőfi Irodalmi Múzeumra utalok , és teszik ezt a mai kulturális kormányzat segédletével vagy éppen ösztönzésére. Meg kellett érnünk azt a szégyent, hogy külföldiek szállnak síkra a nagy magyar géniusz nevéért, a magyar kulturális - tehát magyar és kultu rális - kormányzat ellenében. Nekünk 1848. március 15. a szabadság és a nemzeti függetlenség, a demokrácia, a jogegyenlőség és a magyar polgárosodás eszményeit sűrítette egyetlen gondolatba. Nekünk a tiszta, a vértelen forradalom napja, március 15e lett a z a fényes hajnalcsillag, amely ébren tartotta bennünk az igényt, a megalapozott magyar és európai büszkeséget, hogy mi, magyarok voltunk és lehetünk még példanép Európában.
