Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 10 (344. szám) - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Áder János): - RÓZSA EDIT (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
1259 A jövőre nézve minden körülmények közöt t a társadalmi szervezeteknek legalább a működésüket biztosítani kell, és ehhez ez a költségvetési összeg, amelyet az elmúlt esztendőben a magyar parlament megszavazott, nagyon kevés. Az új kormánynak - bárki alakítja azt, de reméljük, hogy nemzeti kormány lesz (Zaj az MSZP soraiból. - Dr. Szabó Zoltán: Az lesz! Éppúgy, mint a mai.) , felelőssége lesz a társadalmi szervezetekkel kapcsolatban, hogy méltóképpen megbecsüljék, és az országban igényelt munkájukat és a munkájukkal együtt azt a szolgálatot, amit a nemzet javára végeznek, zavartalanul, könnyebben tudják végezni. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának nevében én is arra kérem minden képviselőtársamat az ellenzéki oldalról ugyanúgy, mint a kormányoldalról, hogy ezt az előterjesztést a módosít ó indítvánnyal szavazzák meg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak szólásra jelentkezett Rózsa Edit képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége. Megadom a szót. RÓZSA EDIT (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 1989 óta próbál megbirkózni az Országgyűlés azzal a feladattal, hogy a társadalmi szervezetek igényéhez képest tizedannyi támogatást, a költségvetésben elkülönített összeget elossza, igazságosan, mindenki számára megelégedé ssel. (Zaj.) Természetesen ezt a feladatot célként kitűzhettük magunk elé, de soha nem teljesítettük. Teljesítette viszont az Országgyűlés, és teljesítette a kormány, hogy biztosította a civil szervezetek számára a forrásbővítést, nem kizárólag a költségve tésen keresztül, hanem biztosította a költségvetésen keresztül közvetett módon az önkormányzatok, különböző állami alapok, különböző alapítványok számára azt a lehetőséget, hogy a civil szervezetek működését támogassa, biztosítsa. Ezt szolgálta többek közö tt az egyszázalékos törvény bevezetése is, hihetetlen komoly jelentőségű forrásbővítés lehetőségét teremtette meg a civil szervezetek számára. (Zaj.) Ez már csak rajtunk, állampolgárokon múlik, ez már csak rajtunk, civil szervezetekben tevékenykedő személy eken, polgárokon múlik, hiszen az a célunk, hogy ne állami pénzalapból a politika, a politikához közel álló személyek osztogassanak a civil szervezetek számára támogatást, hanem minél közelebb telepítsük ezt a felhasználás helyszínéhez. Ezért minden olyan lépés üdvözlendő, ami ezeket a forrásokat a felhasználás helyszínén bővíti, minden olyan döntés üdvözlendő, ami abba az irányba hat - és ez nemcsak retorika szintjén jelenik meg , ami erősíti a civil szervezetek jogi és anyagi feltételeit. Ezt szolgálta a nonprofittörvény, amelyet az Országgyűlés tavaly decemberben fogadott el, ezt szolgálta az egyszázalékos törvény, és ezt szolgálja minden olyan képviselői indítvány és javaslat, ami ezeket a forrásokat bővíteni kívánja. A Szabad Demokraták Szövetségének p rogramjában szerepelt annyit szeretnék itt ezen a helyen elmondani a ciklus végén, hogy nagy örömmel tölt el, hogy ezt az Országgyűlés szocialista képviselőtársaimmal egyetértésben elfogadta, és ezzel is megteremtette a lehetőséget a civil szervezetek szám ára, hogy az élet különböző területén, a kultúra, a szociálpolitika, az egészségügy, a környezetvédelem, a sport, gyermek- és ifjúságvédelem területén, a fogyatékosok ügyében, a nyugdíjasok érdekében tevékenykedhessenek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak . (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kis Gyula képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint a társadalmi szervezetek támogatásával foglalkozó bizotts ág alelnöke hadd kérjem egy pillanatra a figyelmüket. (Állandó zaj.) Szeretném azt