Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 10 (344. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
1249 népakarat érvényesülését - legutoljára éppen a múlt héten , és próbálta tervét, elodázva bár, de megvalósítani. Az Alkotmánybírósá g szerencsére a helyén volt. Megakadályozta, hogy a kormány ezt a tervet véghezvigye, de tudnunk kell: ez nem végleges. Tudnunk kell, mert a kormány erről a szándékáról nem tett le. Ha végiggondoljuk hazai helyzetünket, akkor megállapíthatjuk, hogy a Szent szék és a Magyar Katolikus Püspöki Kar nagyon időben - mondhatnám, jó időben - tette meg ezeket a lépéseket, és megteremtődhet a keresztény egyházak és a közép, polgári pártok együttműködése ebben a kérdésben. A magyar lakosságnak viszont tudnia kell, hog y ha esetleg a jelenlegi koalíció győz a választásokon, ezt a tervet meg fogják valósítani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kormány nevében Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter úr kíván válaszolni az elh angzottakra. Megadom a szót. DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ön, sajnos, kikényszeríti belőlem, hogy még egyszer elmondjam azt, amit többszö r elmondtam ebben a parlamentben. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Keményen!) Ez a kormány négyéves kormányzása alatt egyetlenegy külföldi állampolgárnak nem engedélyezte, hogy földet írjanak a nevére. Az önök kormányzása alatt 5000 külföldi állampolgárna k írtak a nevére földet. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van! - Dr. Boross Péter: Hogy tudsz ilyet mondani?) Hozzáteszem, hogy minden megnyilatkozást elfogadok, amely abba az irányba mutat, hogy ne legyen egészségtelen földbirtokkoncentráció, hanem normális földbirtokkoncentráció legyen, amely, ismét elmondom, mindenképpen utat tör magának, minekután önök nem engedték legálisan működni ezt a földbirtokkoncentrációt, így működik és virágzik ma is - illegálisan. (Egy hang az MSZP padsoraiból: Ez az ő érdemük!) Szeretnénk, ha ezen változtatni lehetne, és bízom benne, hogy a következő kormány ezt meg is fogja tenni, mert mindenki tudja, hogy nadrágszíjparcellákból nem lehet megélni sem Magyarországon, sem pedig máshol. Köszönöm. (Na gy taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga Mihály frakcióvezetőhelyettes úr, FideszMagyar Polgári Párt. Megadom a szót. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! T isztelt Képviselőtársaim! A parlamenti ciklus végéhez közeledve egyre többször érezhetik és érzik úgy a polgárok, hogy kormánypolitikusok egymásnak ellentmondó kijelentéseikkel őket, bennünket néznek - finoman fogalmazva - naivnak. A hirtelen megváltozott kormányzati retorika gazdaságpolitikai ügyekben is szeretné elfelejtetni a korábbi csapásokat, a 20 százalékos reáljövedelemcsökkenést, a családi költségvetések megnyirbálását. Ám úgy ítéljük meg, hiába, ha kilóg a lóláb. Hadd említsek néhány konkrét ügye t az utóbbi időszak kormányzati szemfényvesztéseiből! A miniszterelnök úr sietve jelentette be napirend előtt, hogy az ország idő előtt törleszti az IMFnek 158 millió dolláros adósságát. Sajnos, a miniszterelnök úr azt nem tette hozzá, hogy miközben ez az idő előtti törlesztés megtörténik, azonközben januárban és februárban a Magyar Nemzeti Bank 750 millió márkás kötvénykibocsátást hajtott végre, azaz hitelt vettünk föl. A gyanakvóbb vagy óvakodóbb polgárokban még az is fölmerül, hogy nem ebből a kötvényki bocsátásból fedeztüke az az IMFadósságtörlesztést, amit idő előtt jelentett be a miniszterelnök úr. Mibe került ez nekünk, mibe került a polgároknak, mi volt ennek a valós ára? (Bársony András: Tudod, hogy nincs átjárás a kettő között. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.)