Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 9 (343. szám) - "Az ország közbiztonságáról" szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KISS RÓBERT jegyző: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter:
1157 Tisztelt Országgyűlés! Most a házbizottság napirendi ajánlásáról határozunk. A házbizottság az Országgyűlés ülésének napir endjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre és az előterjesztések tárgyalására vonatkozó ajánlását kézhez kapták képviselőtársaim. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a házbizottság ajánlásával. Kérem, kézfelemeléssel sz avazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi javaslatot elfogadta. "Az ország közbiztonságáról" szóló politikai vita ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlé s! A szükséges számú aláírás csatolásával dr. Sepsey Tamás képviselőtársunk, MDF, politikai vita megtartását kezdeményezte "Az ország közbiztonságáról" címmel . Az indítványt V/5534. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Röviden ismertetem a vita menetét: Először a kormány nyilatkozatára kerül sor maximum 40 percben, majd az egyes képviselőcsoportok felszólalói következnek a házbizottsági megállapodásnak megfelelően. Bejelentem továbbá, tisztelt Országgyűlés, hogy dr. Györgyi Kálmán úr, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze a Házszabály 45. § (1) bekezdése alapján fel kíván szólalni az Országgyűlés mai ülésnapján. Felkérem jegyző képviselőtársamat, hogy a napirend előtti felszólalásokra és a válaszadás időtartamára figyelemmel ismertesse az egyes frakciók idő kereteit. DR. KISS RÓBERT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai politikai vitanap kialakult időkeretei frakciónként a televíziós közvetítési időben a következők: Magyar Szocialista Párt 52 perc 40 másodperc; Szabad Demokraták Szövetsége 29 perc; Fiatal Demo kraták Szövetsége 20 perc; Kisgazdapárt 21 perc; Magyar Demokrata Fórum 17 perc 30 másodperc; MDNP 18 perc; függetlenek 9 perc. A politikai vita további részében az időkeretek felosztása a következő: MSZP 47 perc 20 másodperc; SZDSZ 31 perc; Fidesz 23 perc ; FKGP 15 perc; MDF 16 perc 30 másodperc; MDNP 13 perc; függetlenek 7 perc. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a soros jegyzők mérik és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők ál tal igénybe vett beszédidőt. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 percben. Tisztelt Országgyűlés! A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintet tségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell beszámítani. Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük a politikai vitanap tárgyalását. Megadom a szót Kuncze Gábor belügyminiszter úrnak, aki a kormány nevében szól. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom ezt a mai vitanapot, mert egy olyan kérdésről vitatkozunk, ami a közvéleményt nagyon foglalkoztatja, és természetesen a politika érdeklődésének is a középpontjában áll, sőt a politika érdeklődése az utóbbi időben jelentősen felerősödött a téma iránt.