Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 2 (341. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának elnapolása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - KAPRONCZI MIHÁLY (független):
1017 drasztikus folyamatot azonnal állítsa le a debreceni Hungavis Rt. Mert ha nem, ez a folyamat - ismételten hangsúlyozom - beláthatatlan következményeket von maga után. Köszönöm szíves türelmüket, mélyen tisztelt országgyűlési képviselők, akik itt jelen vannak, e parlament záróakkordjaként, hogy meghallgatják kérésemet. (18.20) Mindenképpen fontosnak tartom a földművelésügyi tárca bevonását. Nagyon csodálkozom, hogy ezen napirendi pont után nincs jelen egyetlenegy államtitkár sem, pedig van belőlük bőven (Akar László jelentkezik.) , nincs a minisztériumból. (Akar Lászlóhoz fordulva.) Bocsánatot kérek, mélyen tisztelt államtitkár úr, önnek a jelenléte természetesen nagyon lényeges, hisz a Pénzügyminisztériumot képviseli. Én nem az ellen ágálok, hogy m agánüzem, állami üzem, hanem a mezőgazdaságért aggódom, és felhívom ismételten, most már a rádióhallgatók figyelmét, akik türelemmel és odafigyeléssel figyelik a napirend utáni felszólalásokat, éppen ebből az apropóból szeretném még egyszer aláhúzni azt a rendkívüli fontosságú tényt, hogy a magyar mezőgazdaságról van szó. Nekünk ez az aranyunk, nekünk ez a gyémántunk, nekünk mindenünk a magyar mezőgazdaság! Ha ezt nem lendítjük ki az óriási kátyúból, akkor ez az ország csonka ország marad továbbra is! Márpe dig a trianoni Magyarország megmutatta a két világháború között is, hogy mire képes, és azóta is teszi a dolgát, hogy igenis több kenyeret, olcsóbbat, több baromfit, olcsóbbat akar a magyar polgárok asztalára tenni. És ez a lényeg, hogy ne legyenek olyan k étségbeejtő helyzetben a nyugdíjasok, meg a mindenki számára elérhetetlen vágyálom, hogy ne szűkölködjünk itt nagymértékben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ne tegyük! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy ezt ismételtem elmondha ttam. Remélem, az érintettek meghallgatják ezt a felszólalásomat. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, akiben ma nem dúl a hozzászólási kedv láthatóan... - nem kíván hozzá szólni. Így tehát az utolsó napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kapronczi Mihály képviselő úrnak, független képviselőnek adom meg a szót. KAPRONCZI MIHÁLY (független) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer a Metésztüntetésről, illetve körülményeiről k ívánok szólni. Megdöbbentő és felháborító dokumentum került napvilágra a Metésztüntetés elleni atrocitást vizsgáló, hosszú nevű parlamenti bizottság február 25ei ülésén. Az ott ismertetett dokumentumból egyértelműen kiderült, hogy a BRFK jogi osztálya má r október 29én elkészítette a tüntetést betiltó határozatot, amelyet csak 30án délután javasol kézbesíteni, hogy ezzel megakadályozza a törvényben előírt bírósági felülvizsgálatot. Ezzel el tudták érni, hogy az ügy november 3a előtt ne kerüljön bíróságr a. A két rendőrségi jogász, akik az aktát aláírásukkal ellátták, megérdemlik, hogy nevüket megörökítse a Magyar Országgyűlés jegyzőkönyve: dr. Fábri Erika őrnagy és dr. Plecskó Gyula alezredes. A feljegyzésük utolsó mondata egyértelművé teszi céljukat, hog y a kapott utasítás szerint: "Megakadályozhatjuk, hogy esetleg szülessen egy olyan, határozatunkat hatályon kívül helyező bírói végzés, melynek alapján az eredeti időpontban megtartható lenne a demonstráció." A rendőrségnek tehát sikerült eleget tenni a fe lettes politikai főnök parancsának. Jogász létükre elérték, hogy a demonstráció szervezői részére kedvező, az alkotmánynak megfelelő bírói végzés helyett a részt vevő kisemberek bilincset, erőszakot és megfélemlítést kapjanak az őket szolgáló és védő Kuncz e belügyminiszter úr rendőreitől. Szégyen ez, tisztelt képviselőtársaim! Szégyene a kormánypártoknak és a kormánynak, különösen a belügyminiszternek, aki a magát rendszerváltónak nevezett SZDSZnek a tagja! A