Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 24 (302. szám) - Az ülésnap megnyitása - A menedékjogról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ):
892 tárgyalásához illenék, mintsem a menedékjogi törvényéhez, hiszen itt István király kifejezetten a gazdagságot, a más kultúrát hozó külföldiekről beszél: "Amiként külön bkülönb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különbkülönb nyelvet és szokást, különbkülönb példát és fegyvert hoznak magukkal, és mindez az országot díszíti, az ország fényét emeli." A menedékjogi törvény tárgyalásakor inkább az intelmek ti zedik, a kegyességről és irgalmasságról szóló passzusára kellene hivatkoznunk: "Ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az istenintést, irgalmasságot akarok, és nem áldozatot." Tavaly, a millecentenárium évében különösen sokan és sokat idézték István király mondatait oly természetességgel, mintha csak első királyunk mai magyar nyelven fogalmazta volna meg az intelmeket, pedig az intelmek eredeti nyelve természetesen a latin. A középkori latin próza, mondat ritmusát és belső rímeit visszaadni képes, mégis korszerű szöveget egy fiatalon elhun yt kitűnő filológusnak és műfordítónak, Kurcz Ágnesnek köszönhetjük, akinek a nevét az istváni szöveg sok idézője közül senki sem írta le. Jelképesen talán témánkhoz tartozik az is, hogy a műfordító felmenői valamikor a múlt század második felében menekült ek vagy vándoroltak be Magyarországra Galíciából, s így hozzátartozói közül számosan estek áldozatul 1941ben a kétes állampolgárságú személyek ellen irányuló idegenrendészeti akciónak, amelynek végső állomása a KamenyecPodolszkiji tömegsír volt. A mened ékjogi törvény megalkotása mellőzhetetlen lépés az európai integráció felé vezető úton. A nemzetközi kötelezettségen kívül azonban van még valami, ami a magyar társadalomnak erkölcsi tartozásává minősíti, hogy védelmet nyújtson, élhető körülményeket biztos ítson az oltalomkeresőknek. Magyarországot az első világháború vége óta mintegy félmillió ember hagyta el közvetlen vagy közvetett politikai kényszerűségből. 1956 kétszázezer menekültje után a konszolidált Kádárrendszer idején 1970 és 1988 között, hazai s tatisztikai adatok szerint 41 580 fő disszidált, ahogy akkoriban mondták. Ez a kiáramlás elsősorban gazdasági migráció volt, Nyugaton is pontosan tudták, hogy aki 1975ben döntött úgy, hogy nem tér vissza a társasutazásról, jobb életkörülményekre vágyik, n em politikai üldöztetés elől menekül. Mégis a '80as évek legvégéig senkit nem kényszerítettek hazatérésre, senkit nem adtak át a totalitárius állam rendőrségének, még ha a Kádárrendszert a diktatúra liberális változatának tekintették is. Ezt illene, ille tt volna emlékezetünkbe idézni, amikor magyar idegenrendészek azért versengtek, hogy ők kísérhessenek vissza kiutasított, megbilincselt kínaiakat Pekingbe, három évvel a Tienenman téri események után, vagy amikor kurdokat küldünk vissza Törökországba, kosz ovói albánokat, és olykor vajdasági magyarokat is Szerbiába, szudáni katonaszökevényeket Szíriába, ahonnan kiadják őket Szudánnak. Tudjuk, az egykori szocialista országok közül Magyarország volt az első, amely csatlakozott a genfi egyezményhez. Tudjuk azt is, hogy az egyezmény 128 részes állama közül Kongó, Madagaszkár és Törökország mellett Magyarország az egyike annak az öt országnak, amely még fenntartja az egyezmény alkalmazására vonatkozó anakronisztikus földrajzi korlátozást. Boross Péter akkori belüg yminiszter az ENSZ menekültügyi főbiztosának magyarországi látogatásakor, 1992. április 14én tett ígéretet a földrajzi korlátozás feloldására. Azóta több mint öt év telt el. A régóta esedékes lépés megtételére remélhetőleg most végre sor kerül, egyidejűle g a menedékjogi törvény hatálybalépésével. Igazságtalanok volnánk azonban az előterjesztéssel szemben, ha egyedüli érdemeként azt ismernénk el, hogy van, hogy lehetővé teszi a földrajzi korlátozás feloldását és a genfi egyezmény teljes körű alkalmazását. A z előterjesztés és az előterjesztő legfőbb érdeme a fejlődőképessége. Aki végigkövette a törvényjavaslat keletkezését a kormány által végül nem is tárgyalt törvénykoncepciótól az előttünk fekvő javaslatig, az tanúsíthatja, hogy nemcsak a törvény szövege
