Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 15 (331. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz):
4180 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden kormány annyit veszít súly ából, mint amennyit az ellenzék szólásszabadságából elvesz és közben a saját önreklámozására fordít. Kilencedik éve a rendszerváltozásnak, és egy furcsa jelenség van, hogy az ellenzéknek azok a felszólalásai, amelyek az utolsó szó jogán lennének - vagyis m inden vitában legtöbbször annak van előnye és döntő befolyása az érdekeltekre, aki utoljára szól , ez ma, ebben a Házban az ellenzék részére azokban a programokban, amit legtöbben figyelnek a televízióban, egy percre csökkent le. A napirend előtti vitákban a képviselő felszólal, elmondja a kritikáját, a kormány válaszol, néha tájékozatlanul, valótlanul, nincs válasz. Ez van - ami már régebben is volt - az azonnali kérdésekben, ez van a kérdésekben és az interpellációban: a képvisel őnek egyetlen utolsó felszólalási joga volt kettő perc, ez is lement egy percre. Ez az, ami ma az ellenzéknek jut a kormány érveivel és állításaival szemben. Napirend előtt a kormány képviselői, a miniszterelnök úr is egyre többet felszólalnak, holott demo kratikus államokban ez akkor történik, amikor rendkívüli esemény van, földrengés, veszély, az ország szuverenitása veszélyben van. De ma a kormány olyan kitűnően használja a rádió segítségével ezt a propagandát, hogy szinte olyan ügyekben is, amik abszolút nem fontosak, hogy napirend előtt legyenek, mint például, mondjuk, a NATOválasztás után, ahol három hónapig folyt a vita, a miniszterelnök úr mégis idejött hétfőn, megdicsérve a népet, elfelejtve természetesen megemlíteni azokat, akiknek az érdeme ez, az '56os szabadságharc, amely megbecsülést szerzett nekünk, az előző Antallkormány, amely kétségtelenül fenntartotta a nemzeti megbecsülésünket - ez mind nem fontos, csak a kormány propagandája! Ugyanígy volt nemrégiben Torontóban a taposóaknák megszünteté sére a szerződés aláírása. Egyáltalán nem olyan rendkívüli esemény; a külügyminiszter úr idejön, s amikor hétfőn ezt elmondja, már mindenki tudta az újságokból, a hírekből. De ennek az a célja és egyetlen célja, hogy aznap tizenkét órán át a rádió különböz ő híreiben a kormánynak ezt a rendkívüli nagy propagandáját továbbadják és befolyásolják az embereket. Nekem különösen meglepő ez az egy perc azért, ami rendelkezésünkre áll a televízió által is ismertetett vagy rádióban is hallhatott vitában, mert ezekről a helyekről, erről a helyről nekem módom volt 1947ben a rendkívül nehéz viszonyok között úgy interpellálni, hogy enyém volt az utolsó szó, nem egy percben, hanem négy, öt vagy hat percben is! Ez mind megszűnt! Nincs lehetőség arra, hogy a befolyásunk uto lsó szó jogán a mienk legyen. Még a kommunista népbíróságokon is nekem volt jogom mint védőnek szólni, sőt a vádlottnak is az utolsó szó jogán. A kormánynak ez a központosított, rendkívül manipulált manővere, úgy érzem, nemcsak a választási kampány, hanem az ellenzék szólásszabadságának és befolyásának is a korlátozása. Miért van erre szükség? Ki nyomja el a bírálatot? Az, aki érzi, hogy nincs igaza. Ki dicsekszik? Aki tudja, hogy nincsenek jelentős eredményei. A kormánynak módja van ebben a Házban előadni, hogy mennyire csökkent a szegénység, amely történelmünk folyamán a nélkülözők számát tekintve talán a legmagasabb ebben az időben. Mondja el a kormány! Mondja el, mit tett az ifjúság érdekében, a lakáskérdésben, a pályakezdők megsegítésében, a kis- és köz épvállalkozások eredményeivel! Minden nyugati demokráciában választásoknál is az elnökök és elnökjelöltek az eredményeikkel győznek. Akkor nem szükséges az ellenzéki bírálat elnyomása. Az ellenzék is hallgatni fog, illetve tudomásul veszi, úgy érzem, az er edményeket. Ezért mélyen szomorú vagyok azért, hogy erről a helyről a kormánynak ezt az elnyomó politikáját szóvá kell tennem. Amit miniszterelnök úr a Malévutazásokról említ, tényleg egy kedves karácsonyi ajándék. Mert végre a 65 éven felülieknek nagy ré sze, aki meleg szobában akar lenni, Malév fedélzetén fog utazni, ahol kitűnő ellátása is van, és valószínű olyan ajándékot kap, amit a mindennapi életben nem kap meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) (17.00)
