Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 2 (327. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3666 Kovács László miniszter úr, az ön főnöke, október 27én azt mondta nekem válaszként: "Nem Horn Gyula szájából hangzott el először az, hogy máshol is lehetne egyetemet létesíteni." Itt van a kezemben az önök kormányának Horn Gyula által jegyz ett úti beszámolója, kormányjelentése... (Dr. Daróczy Zoltán közbeszól.) , amelyben a következő olvasható - tehát emlékeztetem, azt mondta Kovács László külügyminiszter úr, hogy nem Horn Gyulától hangzott el. Ez mit ír? Horn Gyula felvetette, vane elvi aka dálya önálló magyar egyetem létrehozásának egy később meghatározandó városban. Javasolta, vizsgálják meg a létesítés pénzügyitechnikai feltételeit és a helyszín kérdését. Erre mondta Ciorbea miniszterelnök úr azt, hogy a magyar fél pontosan megértette a r omán fél helyzetét, és ennek nagyon örül. Hogy van az, hogy önök mást állítanak a nyilvánosság előtt, és ugyanakkor írásba adják annak az ellenkezőjét? Erre várom a magyarázatot. (Taps az MDF és az MDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szép en. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Megadom a szót. DR. EÖRSI MÁTYÁS külügyminisztériumi államtitkár : Szeretném, képviselő úr, megismételni, hogy Ciorbea miniszterelnök volt az, aki a tárgyalások során ennek a lehetőségét először felvetette - ez a sajtótájékoztatón megint elhangzott. Ön azt veti Horn Gyula miniszterelnök úr szemére, hogy a sajtótájékoztatón nem cáfolta Ciorbea miniszterelnök úr szavait. Megmondom, miért tette ezt Horn Gyula miniszterelnök úr: azért tette ezt, mert a jelenlegi, amúgy sem könnyű helyzetben a miniszterelnök úrnak nem célja a magyarromán kapcsolatokban egy feszültség teremtése. És önnek, képviselő úr? (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Így van!) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Most már életmentő műtétek is elmaradhatnak?" címmel. Bejelentés h elyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : A miniszterelnök, halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt, válaszadásra dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter urat jelölte ki. Megkérdezem a képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. Igen van nem? DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Asszony! ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Elfogadja, képviselő asszony, a válaszadó személyét? DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : (Hangosít ás nélkül.) Csak a miniszterelnök úrnak szeretném feltenni. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. A képviselő asszony a miniszterelnök úrnak szeretné feltenni a kérdést. Ez esetben a miniszterelnök úr a harmadik soron következő azonnali kérdések órájá ban kell hogy válaszoljon a képviselő asszony kérdésére.