Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - Az egészségügyről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
3266 Ezek a bizottsági üléseken elmondott érvek és benyújtott módosító javaslatok végül is, úgy látszik, elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy sikerüljön egy lényegesen jobb, törvényhez mélt óbb és végrehajtható közös megoldást találni. Kikerültek a paragrafusból azok az előírások, amik differenciálatlanul olyasmit tartalmaztak, hogy mondjuk például a boncolás elhagyásának körülményeiről a hozzátartozókat, vagy a szövetkivétel és szöveteltávo lítás körülményeiről a beteget gyakorlatilag a felvételkor kellett volna tájékoztatni. Egyébként más, későbbi paragrafusból az a kitétel is kimaradt, hogy a beteget a kórházba való felvételekor kell tájékoztatni arról, hogy mit tehet majd, ha cselekvőképte lenné válik: ez is egy rendkívül aggályos, és nagyon rossz módszerrel megfogalmazott paragrafus volt. A 13. § után mondhatnám azt, hogy a betegjogi részben szinte minden következő pontot csaknem teljes egészében átfogalmaztunk az előterjesztővel közösen; v olt, amelyikben jelentéktelenebb módosítás volt, volt, amelyikben lényegesen nagyobb jelentőségű. Igyekszem megtalálni... például a 16. § egy nagy jelentőségű paragrafus, hiszen a cselekvőképtelen személyek helyetti rendelkezési jogot tartalmazza. Aki a ké pviselőtársaim közül itt volt az általános vitában, bizonyára tudja, nagyon súlyosan kifogásoltam azt a megoldást, hogy a törvény erejénél fogva akarjuk különféle fokozatú rokonoknak átadni - és így is fogalmazott - a beteg önrendelkezési jogát. Egyébként véleményem szerint ilyet nem lehet megtenni. Végül meg is egyeztünk az előterjesztővel abban, hogy eredetileg nem az önrendelkezési, hanem a beleegyezési jog volt az, amit az előterjesztő ebbe a szakaszba bele szándékozott foglalni. Így sikerült megegyeznü nk abban, hogy a 16. §ból kikerült az önrendelkezési jog, és egyébként némiképp ez a paragrafus is leegyszerűsödött. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyértelműbbé vált a beteg beavatkozáshoz történő beleegyezésének vélelmezése, hiszen elkerülhetetlen ennek a jó szabályozása, hiszen ha az orvosnak nincs meg a megfelelő jogosítványa arra, hogy a beteg beleegyezését vélelmezze, akkor súlyos késedelem állhat elő, ha nem éri el azt a személyt, azt a rokont, aki a beteg helyett beleegyezhet különféle beavatkozások ba. Sikerült megegyeznünk a 18. § tekintetében. Erre senki másnak nem volt módosító indítványa: én magam csodálkoztam rajta, hiszen a 18. § arról szól - ami úgy egyébként általában természetes , hogy nem lehet egy műtét közben a műtét előre nem várt kiter jesztését elvégezni a beteg beleegyezésének a hiányában, ha mondjuk nincs sürgős szükség. Én itt egy fontos kérdést vetettem fel: előfordulnak olyan esetek, amikor műtét közben a kiterjesztés válik szükségessé, nem sürgős szükségben, tehát életmentő jelleg gel kellene ezt elvégezni; ugyanakkor azonban a műtétet előbbutóbb mindenképp el kell végezni, és a beteg számára aránytalanul nagy megterhelést jelentene, hogy leálljanak a műtéttel, a beteget ébresszék fel, varrják be, és utána mondják el neki, hogy ki kell terjeszteni a műtétet. Majd mikor az illető azt mondja, hogy: persze, természetesen, végül is hosszú távon ezen múlik az életem, akkor újra végezzék el ugyanazt a műtétet. Ezt sikerült feloldani egy olyan szabállyal, hogy kivéve, ha a beteg számára ez aránytalanul nagy megterhelést jelentene. Én azt gondolom, képviselőtársaim, hogy ezek a változtatások rendkívül lényeges változtatások a törvényben, hiszen itt a betegjogokat úgy igyekszik biztosítani ez a megoldássor, hogy eközben nem veszélyezteti magá t a beteget. Erre nagyon vigyáznunk kell. Nagyon fontos dolog, hogy a 20. § kapcsán szintén sikerült megállapodnunk egyfajta megoldásban - legalábbis remélem, hogy ez a szavazásig érvényes lesz - az ellátás visszautasításának jogát tekintve, hiszen itt is rendkívül aggályos megoldások voltak. Komoly problémákat vetett fel néhány kérdés, például a törvénynek az a kitétele, hogy nem utasíthat vissza életfenntartó vagy életmentő beavatkozást - tehát olyan beavatkozást, amelyik egy egyébként mindenféleképpen ha lálhoz vezető és gyógyíthatatlan betegség esetén lenne - olyan személy, aki jogszabály alapján cselekvőképtelen személy eltartásáról gondoskodik. Ez egyfelől az orvosok számára elég nehezen értékelhető helyzet lenne, másfelől pedig egy biztosan halálos kim enetelű betegségben szenvedő
