Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi minisztériumi államtitkár:
3125 Ezt a német ajkú lakosságot, amel y szerényen, szorgalmasan, több száz éve együtt él a magyarsággal, dolgozik, épít, és hozzájárul, hozzájárult az ország fölvirágoztatásához, egy újabb sérelem érte ezelőtt nem egészen egy évvel. Ugyanis megjelent egy ilyen kazetta, amelyben olyan kitételek szerepelnek az egyik nótában, amelyek föltépik ezeket a régi sebeket, és újra megsértik az itt élő német ajkú kisebbséget. A kazettán, amely - idézném szó szerint - a Rap és punk a fasizmus ellen címet viseli, az egyik nóta így szól, hogy "Fajgyűlölet, ne onácizmus, rasszista álmok, ezeknek hódolnak a tetves, kopasz svábok." Amikor megjelent ez a kazetta, felzúdulást keltett minden jó érzésű emberben a rasszizmusnak eme jelentkezése, úgyhogy egy magánvádi feljelentést a Fővárosi Főügyészséghez egy állampolg ár elküldött 1997. április 16án, majd ehhez csatlakozott nem sokkal később Kaltenbach Jenő úr, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa is. Azóta semmi hír nincs erről az ügyről, a kazettát árulják, szabadon forgalmazzák, tovább uszítanak, és a rasszista gyűlölet hangján szólhatnak. A Fővárosi Főügyészség, ahova a bejelentés és a följelentés érkezett, augusztus 13án egy levele szerint azt írja, hogy "Az ügyben a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozást folytat." A feljelentés óta, április 13a óta most má r körülbelül hét hónap telt el, és a világon semmiféle eredmény nem látható, nem mutatkozik. A Független Kisgazdapárt a magyar igazságszolgáltatásnak ezt a pártosságát kifogásolja itt, és ezért szól, mert éppen nem olyan régen a bíróságnak elég volt három nap ahhoz, hogy döntsön egy olyan ügyben, ahol a magyar parasztság, a magyar földet védők egy tüntetést szerveztek, és elegendő volt az indulástól, a bejelentéstől három nap, hogy a bíróság ítéletet hozzon, a tüntetést, a fölvonulást, a demonstrációt szabá lytalannak, helytelennek, alkotmányellenesnek, stb., stb. tartja, sőt, a bírósági végzés alapján volt lehetőség arra, hogy a rendőrség beavatkozzon, és azt a pár embert - az elmúlt napokban az újságban rengetegszer lehetett olvasni - milyen módon félemlíts e meg. A Független Kisgazdapárt ez ellen a pártosság ellen tiltakozik, mert ez egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, és amikor többször fölmerül ez a probléma a parlamentben is, hogy vigyázni kell Magyarország jó hírnevére, és nem szabad olyan dolgokat tennünk és megengednünk, amelyek esetleg problémákat okoznak a mi euroatlanti csatlakozásunkkal és a NATOcsatlakozásunkkal kapcsolatban, akkor én itt most megkérdezem a tisztelt képviselőtársaimtól, és megkérdezem magyar kormánytól, és megkérdezem a magyar állampolgároktól, az egész magyar társadalomtól, hogy vajon ez a szóban forgó németellenes, igen durva támadás jót tesze a magyar euroatlanti csatlakozásnak, Magyarország hírének, és vajon ez erősbítie Budapest és Bonn kapcsolat ait, a magyar és a német kapcsolatokat, avagy ártalmasan érinti. Ezért tartottam ezt szükségesnek elmondani, és kérem a képviselőházat is, de kérem az illetékes hatóságot is, hogy tegyen pontot erre végre, mert nem hiszem, hogy olyan komplikált nyomozásra van szükség egy ilyen ügyben, ahol egy kazettáról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) van szó, a szöveg elolvasható, és ma is árusítják a boltokban. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Á der János) : A kormány nevében Avarkeszi Dezső államtitkár úr kíván válaszolni. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy nemcsak minden politikus, h anem minden jóérzésű ember elítéli azt, ha bármely kisebbség ellen uszító hangú felhívások, akár ilyen formában, megjelenhetnek. Azt hiszem, hogy e kérdésben nincs vita a parlamentben helyet foglaló képviselők, a parlamenti pártok között. Ön viszont, képvi selő úr, ebből az ügyből olyan következtetést vont le, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártos. S ezt természetesen semmivel igazolni, indokolni, megmagyarázni nem