Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 11 (321. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2927 egészségügyi dolgozók azut án azt is hallhatták, hogy bocsássanak el kollégákat - ez volt az egészségügyi dolgozók ominózus leépítése , és majd az elbocsátott kollégák béréből emeljék a többiekét. Emlékeztetőül elmondom, hogy az elbocsátott kollégák megspórolt bérét valóban beépíte tték ide, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy tisztességesen emelni tudják az egészségügyi dolgozók bérét, és az Állami Számvevőszéknek sem sikerült kiderítenie ezek után, hogy ezt a pénzt ki és milyen elvek szerint osztotta szét. Egy biztos: sem a teljesí tmény, sem pedig a bérarányosság elve nem érvényesült, tehát se teljesítmény, se bérarányosan nem lett szétosztva ez a bizonyos összeg. Tisztelt Népjóléti Miniszter Úr! Az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatban az egyik fő probléma az volt, hog y önök annak idején fedezetlen váltót állítottak ki - hogy egy hasonlattal éljek , és nagyon sokáig hitegették az egészségügyi dolgozókat. Emlékezzünk vissza arra, amikor az ominózus egyezség megkötése után először kapták meg a dolgozók a borítékban bérük et, akkor milyen csalódottak voltak, hiszen nem erre számítottak. Tehát mi azt firtatjuk, hogy amit önök többszörösen is beígérnek, azt vajon végre tudjáke hajtani. Egyébként most még rosszabbak az egészségügyi dolgozók kilátásai. A Margit Kórház százéves évfordulóján ugyanis Horn Gyula miniszterelnök úr elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók ez évben semmi jóra nem számíthatnak, s ezt ennek a beterjesztett költségvetésnek a kapcsán csak megerősíteni tudjuk. Ráadásul ezt kiegészíteném azzal, hogy a betege k sem számíthatnak semmi jóra ennek a költségvetésnek a láttán. Ez a költségvetés tudomást sem vesz arról, hogy az egészségügy immár csak az ellátás romlása mellett működik, és minden további megszorítás a betegek ellátását veszélyezteti. Megjegyzem, ha ér tékén tartjuk az egészségügyet - ahogy ezt Pusztai Erzsébet képviselőtársam már elmondta , ugyanúgy értékén tartjuk a deficitet is, tehát a problémát nem oldottuk meg. Egykét apróbb részlet arról, hogy hogy néz ki ma például a kórházi ellátás területén a z egészségügy. Nagyon sok beteg panaszkodik arra, hogy nem a kórháztól kapja meg a gyógyszerét, mivel a kórháznak erre nincs pénze, hanem kiküldik a patikába, és vagy vele, vagy a hozzátartozókkal vetetik meg ezeket a gyógyszereket. Szerencsére nem sok hel yen, de azért előfordul az is, hogy a betegnek kell ágyneműt vinnie, mert - mondom, nem sok helyen, de azért előfordul - a kórház, hogy úgy mondjam, hiányt szenved ebből. Nagyon sok kórháznak, számos intézménynek gondot jelent a közüzemi díjak kifizetése. Emlékezzünk vissza, volt már arra példa, hogy a fizetések elmaradása miatt a nagy beszállítók megtagadták bizonyos termékek beszállítását - ilyenek voltak a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, orvosi műszerek és így tovább. Tisztelt Képviselőtársaim! A z újabb kórházcsődök be vannak programozva ebbe a költségvetésbe; egyfelől azért, mert a kórházaknak a romló költségvetési feltételek mellett tovább kell görgetniük az eddigi deficitjüket, amit ráadásul még két momentum is tovább súlyosbít. Az egészségügyi dolgozók ugyanis folyamatosan nyerik a pereket az elmúlt években ki nem fizetett ügyeleti és készenléti díjak kapcsán. A ma reggeli műsorban egyébként hallhattuk, amint a Magyar Orvosi Kamara egy képviselője elmondta, hogy mintegy 25 milliárd forintot nem fizettek ki az ügyeleti és készenléti díjak kapcsán, s miután a perek azt mutatják, hogy az egészségügyi dolgozók lesznek a nyertesek ebben az ügyben, ezért készülni kell arra, hogy ezeket az elmaradott összegeket kamatostól - szerinte büntetőkamatostól - ki kell majd fizetni. Másrészt elmondhatjuk azt is, hogy - a finanszírozási rendszer logikáját teljesen felrúgva - a bérköltség egy része jövőre úgynevezett pántlikázott pénzként kerül a kórházakhoz, tovább szűkítve azok mozgásterét. A bér ügyét és a bére melések problémáját véleményünk szerint nem biztos, hogy ilyen módon kell megoldani, hanem talán úgy, hogy elegendő pénzösszegeket kell juttatni az egészségügyi intézményeknek, hogy meg tudják oldani a béremeléseket. Arról nem is beszélve, hogy ez a bizony os pántlikázás azt sugallja, hogy azért kellett ezeket a pénzeket megjelölni és mederbe terelni, mert a gaz intézményvezetők egyébként nem fizetnék ki az egészségügyi dolgozóknak ezeket a pénzeket. Nagyon súlyosnak tartom eme javaslat üzenetét, mert ennek üzenetértéke van. Egyébként