Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 11 (321. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
2901 Valami oka van, hogy ez a hiány fokozódik, hiszen ez akkora összeg, amit már egyszerűen nem lehet a gondatlan gazdálkodás, a gondatlan kezelés rovására írni. E zeknek a visszatérő és növekvő hiányoknak csak egy elenyésző részét jelenti a gazdálkodás gondatlanságából eredő hiány, amiről majd szólnék, és az sem megbocsátható, de mégis valami általános generális okot kell keresni e mögött. Hallottuk az eddigiekben, hogy tulajdonképpen a költségvetés elfogadásakor egy előrebecslés történik, amivel a társadalombiztosítás, illetve a Pénzügyminisztérium soha nem ért egyet. Nagy viták zajlanak, aminek az eredménye az, hogy az utóbbi években már a Pénzügyminisztérium költs égvetési javaslatait fogadja el a Ház. Én nem hiszem, hogy a Pénzügyminisztériumban nem megfelelő szakértelemmel, előrelátással és nem kellő mennyiségű és biztonságú adat birtokában készítik a költségvetéseket, de mindenesetre gyanús, hogy a még több adat és tapasztalat birtokában levő társadalombiztosítási szakértő gárda soha nem hiszi el a Pénzügyminisztérium állításait. Mindig kisebb bevételt tervez, és mindig nagyobb kiadást lát valószínűnek. Most már azt kell gondolni, ha a két szakértői csapat ilyen e ltérő véleményen van évrőlévre visszatérően, és rendre az egyik csapatnak van igaza - hiszen a zárszámadások mindig azt igazolják, hogy a bevételek az elfogadott költségvetésben túltervezettek, a kiadások alultervezettek , akkor mégis csak a másik oldal, tehát a Pénzügyminisztérium tervezésében van a véleményem szerint nem véletlen hiba, hanem abból a szándékból eredő kényszer, amit már itt többen említettek, hogy az államháztartás látványosabb, nemzetközileg és itthon jobban publikálható része az állami költségvetés egyensúlya érdekében a várható társadalombiztosítási hiányt növeli, hogy ne jelenjék meg ez az állami költségvetésben. Ez a módszer tényleg nagynagy múltra tekint vissza. Talán a '89es év volt az utolsó, amikor nem így járt el a Pénzügyminis ztérium, de akkor még 20 milliárd szufficitje volt a társadalombiztosításnak, és ezt a szufficitet aztán más technikákkal - lakáskötvényalapba fektetve - tulajdonképpen megint csak a költségvetés konszolidálására lehetett használni. Nekem meg kell kérdezne m, hogy célszerűe ez a módszer, hiszen év végén rendre úgyis ki kell fizetni a költségvetésnek a társadalombiztosítási kiadások fedezetét. Valószínűleg nem éri meg ezt így folytatni, és majd a '98as tbköltségvetési törvény tárgyalásakor visszatérek arra , hogy sajnos, úgy látszik, mégis folytatják. (10.00) Miért nem éri meg? Azért nem éri meg, mert ezenközben nem pénzek vándorolnak egyik rubrikából a másikba, nem egyszerűen szépséghibás lesz az elszámolás, hanem ezenközben az érintettek: a nyugdíjasok, a betegek, éppen azért, mert évközben rendkívül szorított, feszített és elégtelen a társadalombiztosításnál levő pénz - ami az egészségügyben a működési költségvetés, tehát a béreken kívül a gyógyszer, kötszer, műszer, élelmezés és egyéb készkiadások fedezet e, tehát ezenközben amiért ez elégtelen, emberek élete kerül veszélybe. Emberek élete kerül veszélybe egy olyan országban, ahol ezt a veszélyeztetettséget a halandósági mutatóink eléggé egyértelműen és nemzetközileg is ellenőrizhetően mutatják. Nem hiszem, hogy itt csupán pénzügytechnikai manőverek megérik azt, hogy a rendszer, az egészségügyi ellátórendszer folyamatosan az elégtelenség határán vergődjék. 1996ban az alultervezett évközbeni költségvetés és a késői pótköltségvetés miatt indult meg a kórházak nak az a mérhetetlen eladósodása, ami azóta folytatódik. Tehát ha most a jövő évben az adósságokat nem vesszük figyelembe, és, úgymond, reálértéken közel azonos, nominálértéken nagyobb összegeket is juttatunk az egészségügynek, akkor úgy járunk, mint az a háziasszony, akinek a férje hónapról hónapra azonos összeget hoz haza, és mégis egyre hamarább elfogy a pénze, hiszen az előző hónapban felvett hiteleket is vissza kell fizetnie. Az egész egészségügy egy ilyen eladósodott állapotban van, amin véleményem sz erint csak rontott az a sokszor kapkodó, és semmiképpen nem kellően megfontoltnak tekinthető eljárás, amivel ezt a válságot próbálta kezelni a Népjóléti Minisztérium. Csak rontott a helyzeten a kórházkonszolidáció körüli a zűrzavar, az
