Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 4 (319. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Áder János):
2689 LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ma 41 évvel ezelőtt, november 4én indult el a világ legerősebb intervenciós csapata, hogy megsemmisítse a magyar forradalom eredményét, hogy visszavesse Magyarországot a diktatúra karmaiba, és a független, demokratikus Magyarország kialakulását megakadályozza. Hála az istennek, ma már i lyen veszélyek nem fenyegetik az országot, hisz nincsen Szovjetunió, nincsen ilyen jellegű intervenciós csapat, tehát Magyarország haladhat a demokratikus fejlődés útján, egy többpárti demokráciát építve, Európához fölzárkózva. Azonban ma is vannak olyan j elek és olyan - hogy úgy mondjam - jelzések, amelyek a mai magyar társadalmat bizonyos aggodalommal töltik el, és bizony emlékezteti őket a 41 évvel ezelőtti dolgokra. Itt a sok probléma közül egyet szeretnék ma kiemelni: azt, hogy túlzottan fegyverkezik a z ország. Most itt nem elsősorban arra gondolok, hogy mindennap van valami leszámolás, maffiaháború, vállról indítható rakéta, autófölrobbantás, tűzpárbajok az utcán, és nem arra gondolok, hogy a maffiánál illegálisan tartott fegyverek arzenálja található, hanem arra, hogy a magyar kormányzat, az állam is bizonyos lépéseket tesz, amelyekkel föllazítja a fegyverhasználat, a fegyvertartás lehetőségeit az országban, és nemcsak a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, hanem egyre több szervezet kap lehetőséget legálisan fegyver tartására, ami komoly veszélyeket rejt magában, és komolyan foglalkoztatja a mai magyar társadalmat. A mai magyar társadalom aggodalommal nézi ezeket az intézkedéseket, lépéseket, mert úgy érzi, hogy nem megfelelően van ellenőrizve, nyilv ántartva és követve azon fegyverek útja sem, amelyeket legálisan, engedéllyel használhatnak, vehetnek igénybe különféle szervezetek. Itt gondolok a több száz, talán több ezer - nem tudom, mert nem néztem pontosan utána - őrzővédő kft., nyomozó, magánnyom ozóiroda, hivatal fegyvertartási lehetőségére, az új törvénytervezetre, amely nem régen került a parlament elé, ahol az ilyen fegyveres őrzéseket ki akarják terjeszteni különféle területekre, ahol szintén fegyverhasználati, fegyvertartási lehetőséget bizt osítanak. Mi, a Független Kisgazdapárt nagyon helyeseltük azt, amikor szigorú fegyvertartási törvényt hoztak be a polgárok számára Magyarországon, mert mi sem tartjuk azt helyesnek, hogy felfegyverkezzen az ország. Azonban ma már azt mondom, hogy Európa eg yik legszigorúbb törvénye a magyar fegyvertartási törvény, ahol még a gázpisztolyok és az egyéb, nem túlzottan nagy veszélyt jelentő fegyvereknél is különböző szankciókhoz, vizsgákhoz és különféle feltételekhez van kötve a polgár civil fegyvertartása, ugya nakkor a másik oldalról rendkívül sok szervezetnek, magánszervezetnek különféle lehetőségeket biztosítanak ahhoz, hogy fegyvereket tartsanak hivatalosan a birtokukban. A legutóbb, amikor olvastam az újságban, akkor határoztam el, hogy ez ügyben szót emelek , és fölhívom a kormányzat és a parlament figyelmét erre a jelenségre. Azt olvastam, hogy most már a közfenntartóknak is bizonyos jogokat kívánnak adni, törvénytervezet van arra, hogy ezeknek a beavatkozási jogát megnöveljék, tehát a közterületfenntartókn ak is bizonyos kényszerítő eszközöket akarnak biztosítani, sőt ezek a közterületfenntartók igénylik a fegyvertartás lehetőségét és engedélyét, mert akkor hatékonyabban tudnak fellépni a lakossággal szemben a tilos parkolással vagy a kutyasétáltatással vag y a szemeteléssel kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz tendencia, mert ilyen alapon lehetne a BKVellenőröknek is fegyvertartási engedélyt adni, mert azok is időnként veszélyeztetve vannak, amikor kérik a jegyet, és nincsen a bliccelőnek jegye; akkor ki lehet ne terjeszteni rengeteg területre ezt a fegyvertartási engedélyt és a fegyverek használatát, ami nagyon veszélyezteti a társadalom békéjét, nyugalmát. Erre szerettem volna fölhívni eme napirend előtti fölszólalásban a parlament tisztelt figyelmét. Köszönö m szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Világosi Gábor államtitkár úrnak.