Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - Dr. Gyuricza Béla (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "A bűnmegelőzés hatékonysága" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2384 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : A kérdésre Kovács Kálmán államtitkár úr válas zol. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném rögtön megnyugtatni: a kivitelezőnek kell megtéríteni, és meg is fogja téríteni az okozott károkat. A szerződéseket be kell tartani, az okozott kárt meg kell téríteni. Azt hiszem, ez mindenütt érvényes - tehát Karácsondon is. Az M3as autópálya építése során az M3konzorcium hatalmas építőkapacitást vonultatott föl a térségben, a Strabag és a konzorcium többi tagjának szá llítójárművei folyamatosan dolgoznak, és mindez valóban szokatlan és jelentős igénybevételt jelentett a jóval kisebb forgalomra méretezett utakon. Az autópálya építési költségeiben azonban benne van a felvonulási és szállítóutak karbantartásának költsége i s. A Strabag ennek jegyében állapodott meg, ahogy ön is tudja, képviselő úr, Karácsond önkormányzatával, hogy nehézjárművei nem veszik majd igénybe a belterületi utakat. A felmerülő károkat a többi úton kijavítják, ezen túl még 1200 négyzetméter utat is ép ítenek a községnek. Sajnos egyes járművezetők a jelek szerint nem tartották magukat az egyezséghez, az önkormányzat és a lakosság ezért szeptemberben panasszal fordult a minisztériumhoz. Ezt követően, október 2án az építők lakossági fórumon találkoztak a károsultakkal, és megegyeztek abban, hogy a károk megtérítik, a korábbi megállapodás betartását pedig szigorúan ellenőrzik. A megállapodást megszegőkre a konzorcium bírságot vetett ki. Eddigi tapasztalataink alapján ez a módszer eredményesnek tűnik, a nehé zgépjárművek forgalma azóta csökkent Karácsond belső utcáin. Felhívtuk az Északkeletmagyarországi Autópálya Részvénytársaságot, hogy folyamatosan ellenőrizze a megállapodás betartását, és tartson fenn napi kapcsolatot az önkormányzattal. Tehát összefoglal va: az M3as építése során a forgalom által okozott, igazolható károkat a kivitelezőknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kell megtéríteni - Karácsondon is. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán ) : A képviselő urat illeti a szó. GODÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm válaszát, államtitkár úr. A válaszában elhangzottak megnyugtattak, és ezek szerint fogom tájékoztatni választópolgáraimat. (Gyimóthy Géza közbeszól.) Október 2án is, mint ahogy ön is mondta, ke rült sor (Gyimóthy Géza ismét közbeszól. - Az elnök megkopogtatja az asztalt.) arra a bizonyos fórumra, amikor a Strabag képviselője utalt arra, hogy segédkezik a károk felmérésében. Ugyan az anyagi helyreállítást nem vállalta, de mindenképpen köszönöm a v álaszát, és ezek szerint fogom tájékoztatni választópolgárainkat. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban. - Kovács Kálmán jelzi, hogy nem kíván viszontválasszal élni.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Az államtitkár úr nem kíván szólni. Dr. Gyuricza Béla (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "A bűnmegelőzés hatékonysága" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :