Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 10 (296. szám) - Az egészségügyről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
237 Az egészségügyi ellátás rendszerén belül deklarálásra kerül, hogy a beteg megtilthatja a beutaló orvos, illetve háziorvos értesítését abban az esetben, ha a beteg kórházi ellátásban vagy járóbetegszakellátásban részesül. Úgy gondolom, ez az a betegjog, amely biztosan tévesen került be a törvényjavaslatba, hi szen a beteg szabadon választhatja meg háziorvosát. Ha nincs vele megelégedve, választhat más orvost is, de egyet nem tehet: hogy a választott háziorvos ne legyen tájékoztatva a beteg állapotáról, esetleg gyógykezeléséről. Ugyanebben a fejezetben lehetőség et biztosít a törvénytervezet arra, hogy ha a beteg magasabb szintű egészségügyi szolgáltatónál kívánja az ellátást igénybe venni, akkor az igénybevételt korlátozhatja, illetve feltételhez kötheti. Ezzel a paragrafussal gyakorlatilag megtiltjuk a betegnek, hogy a korábban deklarált szabad orvosválasztás értelmében annál az orvosnál jelentkezhessen, akit magának kiválaszt. Tehát ha valaki például Nyíregyházáról a budapesti egyetemi klinikára kíván befeküdni, akkor ezt csak bizonyos feltételekkel teheti meg. A szűrővizsgálatokkal foglalkozó rész a törvénytervezetben nem tesz kötelezővé semmilyen szűrővizsgálatot, de a szűrővizsgálaton való részvétel elmulasztása bizonyos kedvezmények megvonását vonja maga után. A mentéssel foglalkozó fejezetben megfogalmazásra került, hogy a mentés kezdeményezésére bárki jogosult. Ez a gyakorlat különbözik sok más európai ország gyakorlatától, ahol csak orvos hívhat ki mentőt a beteg állapotának függvényében. Úgy gondolom, hogy a magyar gyakorlat és az azt megerősítő, előttünk fekvő jogszabály jobban szolgálja a beteg érdekét, amikor bárki, aki a mentést kezdeményezni kívánja, megteheti azt orvos közbeiktatása nélkül is. Fontos kitétele a jogszabálynak, hogy a mentés igénybevételéhez való jog mindenkit megillet, független állampolgárságtól és az egészségbiztosítási jogviszonytól. Így kerül deklarációra az is, hogy a mentés állami feladat, ezért finanszírozásáért nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felelős. A haldokló beteg gondozás ának fejezetében megjelenik a törvénytervezetben a hostessellátás, amely az utóbbi egykét évben a magyarországi egészségügyben megjelent, és a biztosítópénztár finanszírozza is ezt. Az egészségügyi törvénytervezet egyáltalán nem foglalkozik a gyógyszerel látás kérdésével, mert ezt külön törvényben kívánja a kormány meghatározni. Valószínűleg tévesen kerülhetett a törvénytervezetbe az a passzus, amely a nem konvencionális gyógyító eljárásokat a konvencionális gyógyító eljárások helyettesítésére is alkalmass á teszi. Először foglalkozik az egészségügyi törvény azzal, hogy működési engedély csak olyan szolgáltatóknak adható ki, amelyek felelősségbiztosítással rendelkeznek. A korábban már említett orvosiműhibaperek elszaporodása miatt erre a felelősségbiztosítá sra feltétlenül szükség van. Ugyanakkor felesleges, hogy azt az alapnyilvántartást, amely a szakképesítést közhitelesen tanúsítja, a Népjóléti Minisztérium vezesse. A világon mindenhol, ahol orvosi kamara létezik, az adatnyilvántartás vezetését az orvosi k amarákra bízzák. Célszerű volna, ha e törvényjavaslat is a Magyar Orvosi Kamarára bízná az alapnyilvántartás vezetését. A törvénytervezetben először jelenik meg Magyarországon a megfelelőségtanúsítás fogalomköre, amely a szolgáltatások és ellátások minőség ének felülvizsgálatára és elismerésére szolgál. Fontos része a törvényjavaslatnak, amikor azzal foglalkozik, hogy a kezelőorvos joga, hogy vizsgálati és terápiás módszereket szabadon választhatja meg. Kissé ellentétesnek tűnik ez a deklaráció az egészségbi ztosítási törvényben meghatározott vizsgálati és gyógyítási eljárási trendek meghatározásával. A törvényjavaslatban először jelenik meg a kormányprogramban már előre jelzett nemzeti egészségügyi tanács fogalma. E nemzeti egészségügyi tanács olyan javaslatt evő, véleményező,
