Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ):
2330 Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentk ezett Kőszeg Ferenc frakcióvezetőhelyettes úr, Szabad Demokraták Szövetsége, "Diszkrimináció ellen" címmel. Megadom a szót Kőszeg Ferenc frakcióvezetőhelyettesnek. KŐSZEG FERENC (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A rendszerváltás a joguralom kereteit és alapjait teremtette meg. A joguralom érzékelhető jelentését a társadalmi gyakorlat alakítja ki, és e gyakorlatnak ekképpen része a törvényhozás, a törvényértelmezés és a törvényalkalmazás. A joguralom kialakulásának folyamatában kell megtapaszt alnia mind a társadalomnak, mind a törvényhozónak, hogy a demokrácia nem egyszerűen a többség uralma, hiszen a többségi akarat érvényesülésének is korlátot szab az alkotmány; hogy a véleményszabadság nemcsak azt jelenti, hogy a sajtó szabadon bírálhatja a közintézményeket, hanem azt is, hogy a közintézmények rejtendőnek vélt titkaihoz joga van a sajtónak, a közvéleménynek; hogy a hivatalos személyt nem több, hanem kevesebb védelem illeti meg a bírálattal de még a sértésekkel szemben is, mint a magánembert. A joguralom az elmúlt években a társadalmi együttélés újabb és újabb területein épített ki hídfőállásokat, miközben persze a tekintélyelv, a hivatali fensőbbség elve is képes volt megőrizni, sőt tágítani hatalmának határait. Kétes értékű azonban a joguralo m fogalmának tartalmi gazdagodása, ha a jogok érvényesülésének személyi köre korlátozott. A joguralom csak akkor a jog uralma, ha a törvényekben, az alkotmányban biztosított jogok valóban mindenkit megilletnek, beleértve a nincstelen gyanúsítottat, a védel met kérő külföldit és a népszerűtlen kisebbség népszerűtlen tagjait is. A közelmúltban több ügy foglalkoztatta a sajtót, amelyeknek közös jellemzőjük az volt, hogy a helyi hatóságok, intézmények az állampolgárok egy csoportját, kimondva vagy kimondatlanul, de roma kisebbségi mivoltukban kezelték, és hoztak rájuk nézve sérelmes döntéseket. Az erről szóló hírek bejárták az országot, és megosztották a közvéleményt. A kisebbségeket sújtó veszedelmes általánosítás ellen fellépett a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, számos jogvédő szervezet, egy sor neves értelmiségi és a kormány két tagja. De felsorakozott a másik oldal is: állampolgárok széles köre üdvözölte a sátoraljaújhelyi önkormányzat határozottságát, egy sor önkormányzat tekinti példaképének azt, ami ÉszakkeletMagyarországon történt. Bátorítja őket, hogy úgy tűnik: a közhatalomnak nincsenek eszközei a joguralom sérelmével szemben. Az igazi veszély azonban - és emiatt kell a parlament elé lépni a témával - abban rejlik, hogy félmillió roma polgártársu nk él az országban nagyrészt katasztrofális anyagi, szociális és egészségügyi helyzetben, fokozódó elkülönültségben, leszakadva és elszakadva a társadalom többségétől. A helyzet kialakulásáért - ismerjük az erre vonatkozó elemzéseket - nagyrészt a Kádárre ndszer munkaerőpolitikája, oktatáspolitikája, szociálpolitikája a felelős. Az egykori bűnök következményei azonban most sokszoros súllyal zuhannak vissza a roma népességre, de a magyar társadalom egészére is. És ebben a helyzetben sokasodnak a nézetek, am elyek a jogállam alapjait romboló megoldásokat, hatósági elkülönítést, kitelepítést, rendteremtő karhatalmat sürgetnek - úgymond a többség védelmében. Némelyek jogszabályokat kívánnak a kisebbségek oltalmára. A diszkriminációt szankcionáló törvé nyre valóban szükség lenne, de szerteágazó társadalmi jelenségekkel szemben a jogalkotás elégtelen eszköz. Itt mindenekelőtt arra van szükség, hogy a társadalomnak az a része, amely hű a joguralom elveihez, egyértelműen mutassa ki: nem fogadja el, nem tűri el az alkotmányosság megsértését még akkor sem, ha a jogkorlátozók a többség érdekeire hivatkoznak. Ezt az
