Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - Az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
2115 A másik dolog az, hogy itt tulajdonképpen arról beszéltünk Varga képviselő úrral - legalábbis a két felszólalásban, én úgy láttam, az volt a közös , hogy akk or, amikor egy törvény tartalmilag 85 vagy 90 százalékában megfelel egy korábbi kódexnek, amit most hatályon kívül helyezünk, akkor fölmerül a kérdés, hogy vane értelme egy komplett új törvényt alkotni, és nem pótcselekvése ez. Tessék elővenni az 1855ös telekkönyvi rendtartást! Régies magyar nyelven azok a szabályok találhatók meg abban is, mint az 1972es évi 31. tvr.ben, és a legnagyobb részét látjuk most egy kicsit átfogalmazva a mostani kódexben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszóla lási idő leteltét.) Azok az újítások, amik megjelennek, és amikre szerintem is szükség van nagyon sok tekintetben... (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő Úr! Kétperces reagálás... DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Eng edje meg, hogy a mondatot befejezzem! Köszönöm. Azok benne vannak ebben a tervezetben, azonban egy ekkora törvényre, egy új törvényre valóban nem lett volna szükség. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Államtitkár úr rossz gombot nyomott meg, úgyhogy nézze meg, legy en szíves, mert üres jelent meg a monitoromon, vagy átkapcsolta a miniszter úr gombjára... DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Az Á betűn áll és a piros mikrofon ég, úgyhogy talán máshol kellene reklamálni... (20.20) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Most adom meg a szót államtitkár úrnak. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Én nem azt mondtam, hogy a kárpótlás tette tönkre a fö ldhivatalt, hanem azt mondtam, hogy a kárpótlással együtt járó többletfeladatokhoz a földhivatal nem kapta meg akkor azt a segítséget, hogy ezt a munkát el tudja végezni. Erre vonatkozóan utaltam azokra az adatokra, hogy hol tartott az ingatlannyilvántart ási bejegyzés '94ben és hol tart most mind a részarány, mind pedig a kárpótlási földek bejegyzése vonatkozásában, és ide értettem természetszerűleg az önkormányzati ingatlanok értékesítését is. Azt nehezményeztem - és elsősorban nem az ön felszólalásában, hanem a teremben már nem tartózkodó Varga képviselő úr hozzászólásában, aki mindenért, ami a földhivatalokban az utóbbi időben kritikaként megfogalmazható és felhalmozódott gonddal, bajjal összefüggésbe hozható, ezt a kormányt tette felelőssé. Ezt méltány talannak tartom, és azt hiszem, helyesebb lenne már egyszer s mindenkorra nagyjából tudomásul venni, hogy ehhez a munkához, hogy ezek a szervezetek megfelelően közhitelességgel naprakészen tudjanak dolgozni, a technikai és az anyagi segítséget meg kell adn i. És nagyon örültem volna, ha ez 1992ben párhuzamosan történik a földhivatal állományának, technikai létszámának és korszerűsítésének fejlesztésével, amelynek azt hiszem, hogy ön is kezdeményezője lehetett volna. Hiszen akkor ön még a Magyar Demokrata Fó rum képviselője volt és az alkotmányügyi bizottság elnöke. Tehát lett volna mód arra, hogy a kormányt abba az irányba próbálja meg noszogatni, hogy ehhez a rendkívüli nagyságrendekkel megnövekedő feladathoz a földhivatalok milyen személyi és technikai állo mánnyal fognak majd hozzálátni és hogy lesznek képesek ennek a kihívásnak megfelelni. Amikor ezzel a törvénnyel megpróbáljuk azt a jogi hátteret is biztosítani, ami a folyamatokat nemcsak hogy fölgyorsítja, hanem hosszú távra regisztrálhatja is, akkor azok ra a módosító