Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - Dr. Torgyán József (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Megkapta-e már miniszterelnök úr a felemelt távfűtési számláját?" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2034 ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnöknő ! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ugyanazok az emberek küldtek ide minket, tisztelt képviselő úr. Engem egy egyéni választókörzet választópolgárai, ön pedig egy lista segítségével jutott be. (Taps a kormánypárti oldalon.) Ugyanakkor azonban, visszatérve még mindig a statisztikai összehasonlításra, ha az az összehasonlítás a képviselő úrnak nem felel meg - amelyre egyébként a kérdése feltételekor hivatkozott , akkor hadd lépjek át egy másik irányba és hadd mondjam azt, hogy minden nemzetközi statisztika azt erősíti, hogy Magyarország közbiztonságának a helyzete, Magyarországon a bűnözés helyzete megfelel az európai átlagnak, e tekintetben Magyarország mindenképpen állja az összehasonlítást. Ugyanakkor viszont - még egyszer megismétlem - ez minket természetese n nem kell hogy vigasztaljon, mert nekünk a saját problémáinkkal kell szembenéznünk. S akkor fogom majd azt mondani, hogy a helyzet javult, ha a polgárok biztonságérzete javul. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) Dr. Torgyán József (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Megkaptae már miniszterelnök úr a felemelt távfűtési számláját?" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Dr. Torgyán József úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, kér dést kíván feltenni a miniszterelnöknek. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter urat jelölte ki. Kérdezem, elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Torgyán József: Igen.) Igen. Megadom a szót dr. Torgyán József úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdést úgy tettem fel miniszterelnök úrhoz címezve, hogy "Megkaptae már, miniszterelnök úr, a felemelt távfűtési számlá ját?", ugyanis arra lettem volna kíváncsi, miként éli meg a miniszterelnök úr azt a helyzetet, amit ma már tömegek kénytelenek a teljes tönkretételükként felfogni. Kétmillió olyan emberről van szó, akik a szegényes lakásuk fűtését, világítását, bérét ma má r képtelenek fizetni. (14.10) Szerettem volna tudni, hogy a miniszterelnök úr a saját személyében miképp vélekedik erről a kérdésről, hiszen korábban több alkalommal nyilatkozott úgy, hogy ez már az emelések utolsó szakasza, ezt követően jelentős áremelésr e már nem kerül sor. Sajnos, azonban nem így történt. 650 ezer család életét lehetetlenítik el azzal, hogy a fűtésszámlák hónapról hónapra növekszenek, és ma már az energiaáremelést nem tudják elviselni. Ennek számos oka van, ilyen többek között a forint állandó és folyamatos leértékelése, az energiaárak eltúlzottan magas költségei, no meg természetesen a kormány dilettantizmusa, amire már több ízben bátorkodtam felhívni a figyelmet. Felmerül az emberben, mit vétettek ezek az ártatlan emberek, hogy a kormá ny így bánik velük, de most csak annyit kérdezek: Hol lesz az energiaáremelések felső határa, miniszter úr? És meddig kell még a tehetséges tömegeknek a tehetségtelen kormány helyett a kormányzás dilettáns volta miatt... (Zaj a