Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár:
2005 kíváncsi lennék, hogy erre a módosító javaslatra a Fidesz tisztelt képviselői hogyan szavaztak: elfogadtáke vagy sem. Attól tartok, hogy nem fogadták el. Mint ahogy, attól tartok, szintén nem fogadták el azt, hogy az adóztatás rendjéről szóló törvényben most szerepel az, hogy aki jövedelemnyilatkozatot tesz ilyen támogatások igénybevételéhez, az ezentúl (Az elnök a csengő megkocogtatá sával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hasonló jogérvénnyel rendelkezzen, mint az adóbevallás. Eddig igazából tényleg barátságos alapon történtek ezek a nyilatkozatok. Úgy gondolom, hogy egy dologról beszélünk, csak más üléspontról és más álláspontról. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Kertész Képviselő Úr! A z ön által felvetett probléma kapcsán - ami arra utalt, hogy a Fidesz végre valljon színt - szeretném a kérdés egy másik aspektusát is megvilágítani. A családtámogatások esetében sok olyan problémakör van, amelyről itt most ebben a vitában persze nem esett szó, de azért a fiatal gyermekes családok esetében igenis számít. Ilyen például a gyógyszerárak kérdése. Azon gyógyszerárak kérdése, amelyben szintén a népjóléti tárca jelentős befolyással bír. Államtitkár úr bizonyára nálam sokkal jobban tudja, hogy a fi atal kisgyermekes családoknak milyen gyógyszerre van szükségük, és ebből ő is levonhatja ugyanazt a következtetést, mint én. Ha például egy kisgyermekes családban - kéthárom gyermek esetén - egy fertőző betegség átfut a családban, akkor ma egy korszerű, a mai orvosi elveknek megfelelő kezelés esetén igen sok ezer forintba kerül a családok számára a kezelés megvalósíthatósága, a szükséges gyógyszerek beszerzése, ami jóval meghaladó mértékben nőtt az elmúlt néhány évben, mint az átlag gyógyszeráremelkedés. Tehát ez is hozzátartozik a kérdéshez. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Keller László népjóléti államtitkárnak. (11.00) KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár : Kös zönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az eddigi megnyilvánulásokból, azt hiszem, az expozén túlmenően szükségessé válik az, hogy egy átfogó népjóléti expozét is mondjunk, azért, hogy világos legyen az, hogy az egyes törvényekből hogyan követk ezik a költségvetés néhány előirányzata. Itt kiragadásra került Béki Gabriella képviselő asszony által is és Kis Gyula képviselő úr által is néhány előirányzata a népjóléti tárcának. Szeretném azért fölhívni a figyelmet arra, hogy miközben az ez évben is l étező előirányzatok nagyjából azonos szinten teljesülnek a jövő évben is a családsegítő központoknál, gyermekjóléti szolgálatok fejlesztésénél vagy a gyermekvédelmi intézmények fejlesztésénél, ugyanakkor teljesen új előirányzatként jelenik meg a szociális intézetek létszámnormatívájának megteremtésére egy 600 millió forintos előirányzat. És ez csak az út kezdete, mert az elkövetkezendő években folyamatosan szeretnénk e területen előrelépni, és nagyobb lépésekben szeretnénk előrelépni. De szeretnék kitérni a másik területre, a Belügyminisztérium fejezetében található szociális és gyermekjóléti feladatok előirányzatára. A pénzbeni támogatások az ez évi 57 milliárddal szemben 78 milliárd forintot irányoznak elő, 36,8 százalékos a növekedés. A szociális intézmén yi feladatokra pedig az ez évi 27 milliárddal szemben 33 milliárd forint került beterjesztésre. Összességében ez az ez évi 84 milliárddal szemben 112 milliárd forint, és akkor nem beszéltem a központosított