Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1978 Nem kell itt rámutatnom arra, hogy mennyire megalapozatlan ez az állítás, hiszen az országgyűlési választások során mindenegyes szavazópolgár igazolja magát a választási bizottság előtt, tehát az aláírása, a szavazatának az érvényessége felől nem merül fel kétely. De nem is ez a fő probléma. A fő probléma az, tisztelt képviselőtársaim, hogy olyan embereket vádoltak meg elfogultsággal, munkájuk rossz végzésével, sőt, szándékos késleltetéssel, akik eddig is és ezután is mindig tisztességge l, becsülettel végezték a munkájukat, s legjobb tudásuk szerint végezték azt. Mint önök is tudják, képviselőtársaim, az eredetileg benyújtott 280 ezer aláírásból nem lett meg a 200 ezer szükséges aláírás. Ha most az új népszavazási törvény lett volna érvén yben, akkor már nem is lenne miről beszélnünk, mert az új népszavazási törvény értelmében csak egyszer lehet leadni az aláírásokat, s ha ezek az aláírások nem érik el a szükséges 200 ezres számot, akkor ettől kezdve a kérdés már nem kérdés. Most nem ez a s zabályozás van érvényben, de azért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy igenis az a gondosság, amellyel számlálták ezeket az aláírásokat, nagyon is indokolt és megalapozott volt, hiszen az első 280 ezres csomagból több mint 80 ezer aláírás nem bizonyu lt hitelesnek. Ennyit arról, hogy kik vádaskodnak és kiket illetnek vádakkal. De nemcsak ez történt, tisztelt képviselőtársaim. Orbán Viktor képviselőtársunk a Magyar Nemzet egyik számában, majd később több más napilapban is egyenesen azzal vádolta a kormá nyt, hogy választási csalásra készül a jövő évi választásokon, méghozzá a szavazatszámlálás manipulálásával. Első hallásra úgy tűnik, hogy ez az állítás vagy ez a rágalom a kormánnyal szembeni bizalmatlanság kifejeződése. (8.40) De valójában nem erről van szó. A rágalom alapvetően nem a kormányt sérti, hanem köztisztviselők széles körét. Hiszen kik számolják, tisztelt képviselőtársaim, a szavazatokat: a kormány tagjai, az itt ülő kormánypárti képviselők? Nem! Ezeket a szavazatokat a választókörzetekben össz eülő szavazatszámláló bizottságok számlálják, amelyeknek tagjai a jegyzők, az önkormányzati köztisztviselők, pedagógusok, a helyi társadalom tisztességes és megtisztelt képviselői, valamint a pártok delegáltjai - ne felejtsük el! Tehát amikor Orbán Viktor azt állította, hogy ezek a testületek meg fogják hamisítani a választások végeredményét, akkor gyakorlatilag valamennyi párt képviselőit is, beleértve a Fidesz képviselőit is, azzal az abszurd váddal illette, hogy a kormánypártok javára kívánnak csalni. Ez t igen furcsának és felháborítónak tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy a köztisztviselői kar megérdemli azt, hogy itt a parlament előtt utasítsuk vissza azokat a vádakat, amelyek az ő jövő évi tevékenységükkel kapcsolatban megfogalmazódtak. Utalva arra is, hogy a z elmúlt időszakban négy választáson és sok időközi választáson álltak helyt ezek az emberek: országgyűlési választásokon, önkormányzati választásokon, s még soha nem merült fel velük kapcsolatban, hogy bármilyen irányban is elfogultak lettek volna. Ugyanc sak egy fontos demokratikus intézményt sértett Orbán Viktor egyik kijelentése, amikor azt állította, hogy az Alkotmánybíróság múlt heti döntése a Fidesz forgatókönyvének egyik eleme volt. Tisztelt képviselőtársaim, ez a kijelentés alkalmas arra, hogy egy d emokratikus alapintézménybe vetett bizalmat megrendítse. Bizonyára elkerülte a nagy tekintélyű taláros testület figyelmét ez a kijelentés, mert bizonyos vagyok abban, hogy ezt határozottan visszautasították volna, hiszen a magyar Alkotmánybíróság nem egy p olitikai párt akaratának végrehajtó testülete, hanem a pártok fölött álló független intézmény, amelynek a tisztességét, megbecsülését akaratlanul is sérti ez a megállapítás. Tisztelt Képviselőtársaim! Szükségesnek tartottam (Az elnök a csengő megkocogtatás ával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , hogy mindezeket elmondjam, hiszen itt a köztisztviselői kar és a demokratikus alapintézmények tekintélyéről van szó. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :