Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDNP):
1760 És hogyha véletlenül, netalántá n ez egyes esetekben mégis az állam volna, akkor azt gondolom, ezt is tudomásul kellene venni, mint ahogy például korrekt módon néz szembe ezekkel a történelmi tendenciákkal - nyilván államtitkár úr is olvasta a közelmúltban az Economistban azt a nagy, átf ogó tanulmányfüzért, ami éppen az állam történelmi szerepéről szól, és bizony ebből azért az mégiscsak kiderül, hogy thatcherizmus meg reagenizmus ide vagy oda, bizony az elmúlt 1520 évben is az összes fejlett országban egészében folyamatosan és szívósan emelkedik az állami újraelosztás aránya. Ezen akkor is el kell gondolkodni, például éppen azon logikák mentén, amit az Economist ír, hogyha ez a folyamat természetesen nem mentes - ezt én is nagyon jól tudom, nem mentes - ellentmondásoktól sem. Tehát a fő ok viszonylag könnyen belátható ezeknél a folyamatoknál, hogy milyen szektor is vállalja magára a humán javak előállítását. A magánszektor ebben természeténél fogva tömegesen úgysem fog sosem szerepet játszani, a kérdés tehát inkább úgy merül fel, hogy akk or inkább a családüzem vagy az állami költségvetés intézményrendszeréé legyene a főszerep, és azt gondolom, ezt a dilemmát korántsem olyan könnyű eldönteni, mint ahogy ezt például az államtalanítást mint önmagában történelmi jót ünneplő költségvetés próbá lja bizonyítani. Ezzel visszakanyarodva a Bokrosprogram stabilizáció- és költségvetésügyéhez, azt gondolom, sok mindent lehet, csak azt nem, és úgy nem, ahogy azt ez a stratégia elképzelte. Nevezetesen úgy, hogy a nemzetgazdasági versenyképesség javításán ak érdekére hivatkozva, és később elégedetten nyugtázva azt a kétségtelen tényt, hogy az így felfogott versenyképesség... - azt hiszem, jól mondom, államtitkár úr, 2,5 év alatt körülbelül 33 százalékkal növekedett a magyar gazdaságban, ami kétségtelenül im ponáló, de a radikális reálbércsökkentéssel, ami ennek a másik oldala, a családüzem, a radikális költségvetési megszorításokkal pedig az államüzem embertermelési kapacitását csökkentette ez a beavatkozás, méghozzá drámai módon, és ahogy azt a bevezetőben m ondtam, nem két évig, hanem körülbelül öthat évig, mert addig tart ennek a hatása. (11.20) Ez jellegzetes példája annak, amikor a rövid távú és jól prezentálható módon jelentkező hozadék kedvéért vállalok egy hosszú távon és csak nehezen számszerűsíthető - ez kétségtelen , de sokkal nagyobb ráfordítást is, és ezzel súlyos, esetenként talán korrigálhatatlan társadalmi deficitet is. Ennek mechanizmusait egyébként, azt gondolom, máig ható érvénnyel fogalmazta meg Kornay János az áldozatok, halasztások, mulas ztások kategóriáinak leírásakor a '70es években. Kétségtelen tény, hogy a '98as költségvetés arról tanúskodik, hogy a kormány óvatosan bár, de megkísérli korrigálni ezt a családüzemet és államüzemet egyszerre és radikálisan sújtó beavatkozássorozatát. A dolog szépséghibája - ahogy ezt már képviselőtársaim egy része elmondta - csupán annyi, hogy történetesen valóban választások lesznek jövőre Magyarországon, és így, nem kétségbe vonva persze a kormány őszinte szándékait, de okkal merül fel a gyanú, hogy cs upán rövid távú törekvések csomagolóanyagáról - vagy legalább is részben erről - van szó. Végleges választ erre a kérdésre, azt hiszem, sosem kaphatunk majd, az a tény azonban fokozza az ezzel kapcsolatos gyanút, hogy igazán látványos javulás a nyugdíjak r eálértékének javítása terén történik. Természetesen rendkívül örvendetes és üdvözlendő az a tény, hogy a reálbéreknél is gyorsabban romló reálnyugdíjak most újra emelkednek. De azt gondolom, nyugdíjas honfitársaink is egyetértenek azzal, hogy a családüzem, tehát a családi és háztartási gazdaságok helyzetének javítása a reálbérek és a családtámogató reáltranszferek segítségével, valamint az államüzem alapvető rendszereinek fokozott támogatása legalább ilyen fontos cél lett volna, nem is beszélve az itt szint én elhangzó agráriumról, szélesebb értelemben véve az egész falusi, vidéki társadalomról, aminek nagy része a globalizációs folyamatokba bekapcsolódni képes - idézőjelbe tett - "felsőMagyarország" földrajzi és szociális terétől bizony változatlanul anyagi lag és kulturálisan egyaránt igen messzire fekszik. E társadalmi szegmensek számára biztosított jóvátétel szintén nagyon üdvös lett volna, amit érzékelhető reálnövekedésben is meg lehetett volna talán jeleníteni. Nem így történt, és azt
