Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 7 (307. szám) - A közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SZABÓ SÁNDORNÉ, a szociális és egészségügyi bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
1321 Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm, képviselő asszony. Most megadom a szót Szabó Sándornénak, aki a szociális bizottság véleményét ismerteti. SZABÓ SÁNDORNÉ , a szociális és egészségügyi bizottság el őadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság a múlt héten, október elsejei ülésén tárgyalta a közhasznú szervezetekről szóló, a T/4890. számú törvényjavaslatot. A múlt év júliusában megismert koncepcióhoz képest jelentősen megváltozott tervezetet tárgyaltunk. Bizottsági ülésünkön megfogalmazódott: a változás eredményeként jelentősen vesztett karakterisztikusságából, úgymond férfiasságából a tervezet, azonban ez az érintett civil szerveződések szándékának, akaratának a kifejeződését jelentette, tehát az akaratuknak felelt meg. A hosszadalmas társadalmi vita tehát nem volt haszontalan, mert a viták hozadéka testet ölt e törvényjavaslatban. Nagy volt már az igény a civil szféra részéről a jogi szabályozásra, a piaci és az állami szférától való speciális jogok megfogalmazására. Az átlátható, a világos, a rendezett és az esélyegyenlőséget biztosító szabályozás már nem várathat tovább magára. A viták eredményeként letisztult a nonprofit szféra szervezeti köre is. Most már tehát egyértelmű, hogy a társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok kerülnek ebbe a körbe, ezek tartoznak ide. A közhasznúság kritériumai is kikristályosodni látszanak. Vállalkozási tevékenység csak a közhasznú cél érdekében folytatható, de visszaforgatott nyereséggel, s szerepel a közvetlen politikai tevékenység tilalma is. Bizottságunkban felvetődött: a civil szféra fejlődését, erősödését, izmosodását szolgálja majd e törvény, bár még nincs olyan, a nyagilag erős polgárságunk, amely pusztán önerőből tudná e tevékenységet végezni. A korábban állam által végzett feladatoknak az átvállalásával a költségvetési formák és források is rendelkezésre állnak majd. Az indirekt támogatás az adókedvezmények formáj ában segíti majd e területet. A költségvetési törvénnyel való párhuzamos tárgyalásnak különösen fontos hangsúlyt ad a kedvezmények körének '98. január 1jétől való biztosítása. Bizottságunk tagjai azonos álláspontot jelenítettek meg az általános vitára val ó alkalmasságot illetően. Egyhangúlag, 14 igen szavazattal támogattuk a törvénytervezetet. Reméljük, a törvény tárgyalása és elfogadása után tovább gyarapszik a civil szerveződések száma, különösen az egészségmegőrző, gyógyító, rehabilitációs, valamint a s zociális tevékenység területén - sok más egyéb terület mellett. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót dr. Mészáros István Lászlónak, az emberi jogi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. DR. MÉSZÁ ROS ISTVÁN LÁSZLÓ , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság is egyetért a közhasznú szervezetekről szóló szabályozás irányával és alapelveivel, ezért eg yhangúlag támogatja a törvényjavaslat megvitatását. Ez az egyhangúlagos támogatottság, tisztelt Ház, azt jelzi, hogy a művelődési tárca és mindazok, akik részt vettek a törvény előkészítésében, jól felismerték, hogy egy olyan ügyről van szó, amely bátran n evezhető közös, pártállástól független ügynek. Olyan javaslat fekszik előttünk, amely a társadalmi önszerveződés viszonyait erősíti azáltal, hogy a civil szféra jelentős számú szereplőjét hozzásegíti ahhoz, hogy kiismerhető és átlátható jogi, pénzügyi körn yezetben tevékenykedhessen. A törvényjavaslat olyan szervezetekről szól, amelyeket nem a haszonszerzés indít mások szolgálatára, hanem közvetlenül a mások szolgálata motivál. A