Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 6 (306. szám) - A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1281 Könnyíti az eljárást - ez elég sok vitát keltett , hogy bírósági ügyintéző is hozhat határozatot az apróbb jelentőségű ügyekben. Kiemelném még végül az adatvédelmi szempontok érvényesítését és a kamarák - bár nem teljes körű - bevonását, mert hiszen azon lehet vitatkozni, hogy milyen feladatokat lehetett volna még a kamarára átruházni. Mindig lehet vitatkozni azon, hogy bűne vagy erény az aprólékosság. Nyilván egyesek sokalljá k például az átalakulás, az összeolvadás és a beolvadás bejegyzésének vagy a törvényességi felügyeletnek a részletes szabályozását. Mégis, ha már szavazni kellene, akkor inkább erénynek tartanám a törvényjavaslat aprólékosságát, hiszen a közhiteles és nyil vános cégnyilvántartás és a cégeljárás működési kereteinek gondos kiépítése az áttekinthetőséget és az egyértelműséget, a félreértések elkerülését, összességében tehát a jogbiztonságot szolgálja. Nem lehet megkerülni, hogy egy törvényjavaslat vitájában ne térjünk ki a törvény végrehajtásának személyi és tárgyi feltételeire. A törvényjavaslattal kapcsolatban személyi vonatkozásban Szigethy István képviselőtársam már nevesítette a törvény atyjaként kezelt Sárközy Tamás professzor urat, de azért ha már egy két soros vers alá a költő odaírhatja a nevét, és halhatatlan lesz, azért ne feledkezzünk meg arról - az előterjesztőnek erre nincs lehetősége, de legalább az országgyűlési jegyzőkönyv örökítse meg , hogy az Igazságügyi Minisztériumból a Gadó Gábor helyettes államtitkár által vezetett csapat hozzájárult ahhoz, hogy ez egy ilyen összefüggő és a problémákra választ adó törvényjavaslattá vált. Essék szó a törvény végrehajtásánál a cégbírákról is, akiket a jogkereső közönség egy kicsit igazságtalanul vádol a hátra lékkal! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Cégbírák Országos Egyesülete egy alkalommal meggondolatlanul megválasztott örökös tiszteletbeli elnökségi tagnak, aminek az a következménye, hogy évenként részt vehetek a cégbírák konferenciáján, és higg yék el, testközeli tapasztalat alapján állíthatom, hogy a Gál Judit cégbíró által vezetett és a Szigethy István által már nevesített, Zumbók Ferenc által vezetett cégbírói csapat a hivatás iránt mélységesen elkötelezett és szakmailag kiválóan képzett társa ság. Egyet nem tudtak tényleg megcsinálni, bárhogy is igyekeztek: a nap 24 órájából nem tudtak 28at csinálni, de még 26ot sem. (18.10) Tehát nyilván a cégek szaporodása révén elszaporodott a hátralék is, amelynek a ledolgozása tekintetében azonban már ko moly eredmények mutatkoznak. A személyi feltétel minősége tehát adott, azonban a tárgyi feltételeken kellene és lehetne is javítani. Tudom, hogy könnyű dolog mindig a pénzt emlegetni, ugyanakkor nehéz elvárni - és egyedül a cégbíráktól , hogy ingyenes túl munkát végezzenek. Tehát erre is gondolni kellene, amikor a hátralékról beszélünk. Engedjék meg, hogy befejezésül elmondjam: tudom, hogy szerénytelenségnek hatna most az az állítás, hogy sikerült az érdeklődést felkelteni egy keményen szakmai törvényjavasl at iránt, viszont foglalkozási ártalomként remélem, hogy legalább megkíséreltem felhívni a figyelmet a jogalkotás néhány apró műhelytitkára. Lássuk be, hogy a jogalkotó számára a gazdasági élet mindig egy dzsungel a napot eltakaró lombkoronákkal, a földön burjánzó indákkal. Egy ilyen dzsungelbe csak egy jó bozótvágó késsel lehet behatolni. Tekintsék úgy a cégeljárásról szóló törvényt, hogy ez egy bozótvágó kés, amellyel a gazdasági társaságoknak ebbe a zűrös életébe a jogalkotó most be akar hatolni, áttekin thető rendet és jogbiztonságot akar teremteni. A feladatunk az, hogy általunk is elfogadásra javasolt törvényjavaslattal ezt a bozótvágó kést közösen élesítsük ki. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm képviselő úr felszólal ását. Most megadom a szót Varga István képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviseletében kíván felszólalni.