Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 6 (306. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP):
1272 (17.20) Ez egyébként nemzetkö zileg is elfogadott, jogos igény és gyakorlat. A tűrési kötelezettség előírása semmiképp sem jelentené azt, hogy az oszlopok tulajdonosait gazdasági reklámtevékenység ellátására köteleznénk. Az 1980. évi 3. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett, a köz úti közlekedésről szóló, Bécsben aláírt egyezmény előírja, hogy tilos közúti jelzőtáblán olyan információt elhelyezni, amely nem áll kapcsolatban az említett jelzőtábla céljával. Amennyiben a közúti jelzések kihelyezésével összefüggésben kár keletkezik, az t a károkozó a polgári törvénykönyv szabályai szerint természetesen köteles megtéríteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt lévő törvénymódosítási javaslat és az ahhoz benyújtott alkotmányügyi bizottsági indítvány megoldást ad a bevezetőben ismertete tt problémára. Megfelelő összhangot teremt az egyéni és a közérdek között, hozzájárul a közlekedésbiztonság feltételeinek javulásához. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, a tisztelt képviselőtársakat, hogy a bizottsági indítvánnyal ponto sított javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm a miniszter úr felszólalását. Megkérdezem az alkotmányügyi bizottságot, hogy kíváne a bizottság előadót állítani . (N incs jelentkező.) Nem kíván. Most megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy ki kíván előadót állítani. Képviselőcsoportonként egyegy képviselő fejtheti ki a képviselőcsoport álláspontját. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra holnap délután kerül sor. A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Soron következik a Magyar Köztársa ság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása . Az előterjesztést T/4770. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/4770/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4770/215. számokon kapt ák kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Sándorffy Ottó képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt részéről, aki előzetesen írásban jelezte felszólalási szándékát. SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az ÁSZjelentés elkész ítéséhez mindössze két hónap állt az ellenőrző hatóság rendelkezésére. Ez ellentmond az államháztartási törvény 53. §ának. Ez azt a nemkívánatos hatást is előidézi, hogy az ÁSZ nem a törvényi kötelményében előírt, Országgyűlés elé terjesztendő zárszámadás i javaslatot vizsgálta meg, hanem a kormány elé terjesztettet. A tisztánlátás érdekében, mélységében több időre van szükség, mert szúrópróbaszerűen merítenek a költségvetési tervezetből. Ennek tartalmiságával nem vitatkozom, de az eljárással igen. Miért ta rtsa be a polgár a törvényt, ha a kormány ilyen példát mutat? Az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó beszámolót a törvényes határidőig a kormány ismét nem nyújtotta be. Az 1995. évi beszámolót csak '97 áprilisában nyújtotta be, de az Országgyűlés azt nem tárgyalta meg. A privatizációs szervezet '9394. évi gazdálkodásáról sem nyújtott be a kormány beszámolót, ami súlyos mulasztás.