Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 30 (304. szám) - Személyi ügy: - A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ):
1178 gondolkodásmódot kell követnünk, hogy talán nem helyes most átengedni, ha akkor majd úgyis át kell engedni, vagy legalábbis versenytársat kell teremtenünk a Szerencsejáték Rt.nek. Én r észleteiben nem mennék ebbe bele, számos kisebb módosításom fekszik már a házelnök előtt. Nem ismerem túlságosan a Házszabályt, de úgy tudom, mintha a ma lezárandó általános vita végéig lehetne csak módosító indítványokat beadni. (Közbeszólások: Igen.) Kil encet már beadtam, de kettő még itt motoszkál a fejemben. Valami javaslatot kellene tennünk arra, hogy módom legyen még ezt a két módosítást benyújtani. Valaki szóljon hozzá legalább még 15 percet, s az alatt én meg tudom csinálni. Ha ez a lehetőség nem ál l fenn, akkor valami engedményt kérek az elnöknőtől, hogy ezt a két igen rövid módosítást majd még megtehessem. Hangsúlyozom, hogy nem lényegi, hanem csak szövegpontosító javaslataim vannak. A bukmékeri fogadást nem kívánom részletezni. Hogy országos hálóz atra van szükség, az teljesen nyilvánvaló; hatalmas tőkeerőre van szükség, az is nyilvánvaló; s ami még rendkívül nyilvánvaló ebben a kérdésben, az a bizalom kérdése. Nem annyira a képviselők bizalma a törvény szereplői iránt, hanem a majdani játékban rész t vevő állampolgárok bizalma a játékot szervező iránt. És ez egy nagyon fontos kérdés. Az előbb, amikor említettem, hogy mi elméleti alapon liberálisabb szabályozást tartanánk jobbnak, ugyanakkor a valóságban azt kell mondanunk, hogy éppen ezen utolsó tény ező: az állampolgárok bizalma miatt helyeseljük, hogy a törvény ilyetén módon szól, mert amikor '91ben az eredeti törvényben igazán liberalizálták ezt a tevékenységet, és megjelentek a szerencsejátékpiacon azok, akik játékszervezéssel kívántak foglalkozn i, akkor előállt az a helyzet, amelyet tulajdonképpen nem helyeselnénk. Ha visszaemlékeznek képviselőtársaim közül azok, akik ilyesmivel foglalkoztak, akkoriban - '9192 tájékán - megjelent legalább 25 kaparóssorsjegyszervező csapat. Én még emlékszem arra az időre, hogy nem volt időm végigkérdezni egy totókirendeltségben, hogy melyik micsoda, annyi kaparós kártya jelent meg egy időben, egy idő után körülbelül 55 kaparós sorsjegy is volt talán egyszerre forgalomban. Akkor bizony nyilvánosságra kerültek azok a hírek is, hogy nem mindegyik játékszervező viselkedett tisztességesen; nem minden sorsjegy volt nyomdai módon úgy előállítva, hogy a játék tisztaságát biztosítsa; nem minden játékszervező felelt meg annak a követelménynek, hogy az állammal szembeni köte lezettségeit a köztartozások vonatkozásában tartania kell. Ez még nem ingatna meg egy liberálist abban, hogy helyesebb lenne esetleg megtörni az állami monopóliumot, viszont az a tényező, amit említettem - a bizalom , már igen, mert számunkra is az a legf ontosabb, hogy azoknak a bizalma, akik játszani kívánnak, töretlen legyen a játék szervezője iránt. Most körülbelül úgy fest a helyzet - voltak felmérések korábban , hogy a '91'92es fordulónál, amikor az előbb említett több csapat is részt vett, akkor e z a bizalom bizony nem volt csak 40 százalékos. Tehát a megkérdezettek 60 százaléka gyanakodott arra, hogy a szerencsejáték szervezésében ad absurdum vannak disznóságok. Mára, mivel az 1995ös XLVIII. törvénnyel ez a liberalizálás megszűnt, tehát gyakorlat ilag állami monopóliummá vált, szép fokozatosan ez a bizalom most már 80 százalék körül van, tehát már csak 20 százalék gondolja azt, hogy esetleg valami stikli lehet bármelyik szerencsejáték ügyben. A lóversenyről mint másodikról nem kívánok szólni. Bár á llamtitkár úrnak egy mondata megütötte a fülemet, ami jellemző ebben az ügyben - s ezt most nem pejoratív értelemben értem , miszerint mikor az állam rájön arra, hogy valamilyen tevékenysége veszteséges, akkor azt hajlandó koncesszióba kiadni a privát szf éra számára ugye? Az előbbi gondolatmenetem logikus következménye, hogy attól liberális a liberális, hogy ezek ne feltétlenül úgy működjenek, hogy akkor adom le a tevékenységet, amikor veszteséges, mert eddig is lehetett volna úgy csinálni, ahogy azt remél jük, hogy majd valaki csinálja. Bár megértem, hogy a költségvetésnek fontos a bevétel, de az előbb elmondott elvi gondolatmenetemhez ez azért adalékul szolgál. Egyébként egyetértünk vele, azt szeretnénk, ha lenne lóverseny. Nem azért, mert én magam járok l óversenyre, de nyilván van képviselő, aki jár. A lovakat szeretik az embereket, szeretik a lóversenyt nézni, amelynek nem feltétlenül a fogadási része a fontos. Széchenyi István óta tudjuk, hogy bizony
