Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 29 (303. szám) - A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP):
1002 későbbiek során ebből jogvitája ne legyen az érintett tevékenységet kifejtő szervezeteknek. Úgy ítéljük meg, hogy ez gondot nem jelentene. A műemlékvédelem alatt álló épületekkel vagy a természetvédelem t erületén lévő ingatlanokkal kapcsolatosan a törvényjavaslat elsődlegesen azt mondja ki, hogy el nem idegeníthető, kivéve, ha ehhez hozzá nem járul az illetékes tárca. (18.10) Akkor el kell dönteni, hogy eladhatóe vagy sem, mert egy társadalmi szervezet a műemlékvédelem által előírt szabályokat építés vagy állagfenntartás tekintetében nem fogja tudni finanszírozni, és ebből következőben a későbbiek során még több gond lesz. Előírja e törvénytervezet, hogy a haszn álónak ne legyen köztartozása akkor, amikor az ingatlan tulajdonba adásáról esik szó. Nem tudom, mire vonatkozhat ez a köztartozás, okozati összefüggésben vane az úgynevezett tulajdonba adással; ha valóban köztartozása van egy társadalmi szervezetnek, akk or nyilvánvaló, hogy ezt a tulajdont - legyen ez résztulajdona is - a későbbiek során sem fogja tudni állagában fenntartani, és lényegében az állami vagyon fogyása következik be. Az elidegenítési és terhelési tilalmat 15 évben javasolja e tervezet előírni. Megítélésem szerint nem 15 évet kell írni; társadalmi szervezet egyáltalán ne lehessen abban a helyzetben, hogy az ingatlant elidegeníti, még akkor sem, ha az adott időszakban kötelezett ennek az összegnek vagy az összeg egy bizonyos részének a költségvet ésbe történő befizetésére. További gondot okoz ez a törvénytervezet akkor, amikor a 10. § szerint javasolja, hogy az érintett ingatlant az elidegenítési és terhelési tilalom ideje alatt végrehajtási eljárás keretében lehessen értékesíteni. Vajon milyen vég rehajtási eljárás folyhat egy társadalmi szervezet ellen, s vajon miért lehetne kielégíteni az állami vagyonból? Ez - úgymond - rossz gazdálkodásra ösztönzi a társadalmi szervezeteket, mert ha valaki a tevékenységétől eltérően nagyobb mértékű ingatlanrészt kapott, megítélésünk szerint ez már nem ösztönzi őt takarékos gazdálkodásra még az ingatlana vonatkozásában sem. A tulajdonra vonatkozó eljárás tekintetében észrevételt nem teszek. A bérleti joggal kapcsolatosan azért legyen szabad megjegyeznem: itt a bér leti jog - ha ezt valóban megszerzi az adott társadalmi szervezet, mi lesz a bérleti díj összege? Ugyanaz a bérleti díj vonatkozike rá, amely más ingatlanok vonatkozásában szabad megegyezés tárgyát képezie, vagy egy mérsékeltebb bérleti díjat köteles fiz etni az adott társadalmi szervezet a tevékenysége során? Hogy ki bérelhet, ezt nyilván egy úgynevezett bizottság vagy társadalmi szervezetekből összeálló bizottság fogja elbírálni. Ezt magának a törvénytervezetnek kellett volna meghatároznia, keretek közé szorítania, hogy kik jogosultak vagy kik nem jogosultak mindezek elérésére. Összegzésül elmondom: a Független Kisgazdapárt részéről valóban előkészítetlennek tartjuk, az általam elsorolt okok miatt. Külön azért is, mert a szakszervezeteknek mérhetetlen nag y értékű vagyonuk van. Nem látjuk, hogy milyen az elosztása ennek a vagyonrésznek a többi szakszervezet között, vagy végül is az a bizottság, amely majd megalakul, hogyan fogja ezt a vagyonrészt megosztani úgy, hogy megfeleljen az adott társadalmi szerveze tek mindegyikének. Úgy ítéljük meg, hogy ingyenes használati joga maradjon fönn ezeknek a társadalmi szervezeteknek, és az állam tartsa kezében ezeket az ingatlanokat állagmegóvás szempontjából is, mert a társadalmi szervetek ezt nem fogják tudni fedezette l biztosítani annál is inkább, mert az ingatlanoknak egy túlnyomó része 4050 éven keresztül tatarozva sem volt, a legszükségesebb munkálatokat sem végezte el rajtuk a tulajdonos, tehát az állam. Nem várható el, hogy egy társadalmi szervezet ugyanezt meg t udja tenni. A tulajdonba adással kapcsolatban: úgy látjuk, hogy a nemzeti vagyon kiárusítása következik be, ezért a Független Kisgazdapárt a társadalmi szervezetekre vonatkozó, így előterjesztett tulajdonba adást nem is tudja támogatni. Azzal egyetértek, a mit államtitkár úr mondott, hogy a pártokkal kapcsolatos ingatlanok tulajdonba adására, illetve használati jogának rendezésére nem került sor.