Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - Személyi ügy: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
550 Mi továbbra is a magyar nyelv teljes kiszolgáltatottságát érezzük e törvény elfogadása után, hisz az idegen szavak, az idegen nyelv fordulatai teljesen ellepték a magyar reklámpiacot, és sajnos semmi biztosíték nincs arra, hogy ezen változtassunk. Azzal egyetértünk természetesen, hogy nagyon nagy szükség lenne a magyar t ermékekre, elsősorban a hagyományos magyar specifikumokra - a tokaji bortól kezdve sorolhatnék nagyon sok élelmiszeripari terméket is , ahol nagyon fontos lenne a magyar gazdasági reklámmarketing munka fokozása, amihez hozzájárulhatna ez a törvény is. D e úgy fogtuk fel - legalábbis a kisgazdapárti tagok többsége , hogy ez az elfogadott törvény nem szolgálja a magyar termékek piacra jutásának az elősegítését, sőt - mint ahogy mondtam , a magyar nyelvnek a további pusztulását eredményezi. Köszönöm szépen . (Taps a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt padsoraiban.) (19.10) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Puch László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. PUCH LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy amit a reklámtörvénytől ellenzéki képviselőtársaim számon kértek, nem megvalósíthatók egy törvényben. Azt gondolom, nem lehet a magyar egészségügyet egy reklámtörvényben, nem lehet a magyar nyelvismeretet egy reklámtör vényben és a nyelvvédelmet egy reklámtörvényben biztosítani. Ezt folyamatosan, közösen, más szaktörvényekben kell tudnunk biztosítani. (Dr. Kövér László: Milyen szaktörvényekben?) Mi úgy gondoltuk, hogy a reklámtörvény elsősorban a gazdasági reklámtevékeny séget kell hogy szabályozza, és az sem teljesen felel meg a valóságnak, hogy nem készült szabályozás a dohánytermékek vagy a szesztermékek jelenlegi megengedő szabályozásánál szigorúbb és korlátok között tartandó reklámszabályozásra. Azt gondolom, jelenleg i reklámtörvényünk minden szempontból megfelel az EUkonformitásnak és az EUszabályoknak e tekintetben. Tehát vissza kell utasítsam, hogy ez a törvény nem kellően korszerű. Az igaz, hogy liberális törvény, megengedő törvény, és tényleg nagy szerepet szán az önszabályozó szervezeteknek, és azt gondolom - úgy, ahogy az amerikai példa is mutatja , az önszabályozásnak is nagyon kemény visszatartó ereje van ezen a piacon. (Dr. Szájer József: Puha!) Tehát azt hiszem, mindezek alapján ez a reklámtörvény egy előr elépés, nem egy végső állomás, és valószínűleg a gazdaság fejlődésével egy időben ezen a törvényen is lehet és kell majd módosítani, és az ehhez kapcsolódó törvényekben kell mindazt rendezni, amit ettől a törvénytől számon kérnek képviselőtársaim. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) Személyi ügy: ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása . A Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetőjéne k ajánlása alapján a Házszabály 23. §a e) pontjának megfelelően a házbizottság személyi javaslatot terjesztett elő H/4640. számon. A házbizottság a környezetvédelmi bizottságba Medgyasszay László megüresedett helyére Horváth József urat jelöli. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)