Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
530 Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 74 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok szavazatindokoló hozzászólásai következnek. Elsőnek megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportjának a szavazatát indokolja . DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. A FideszMagyar Polgári Párt tartózkodott a törvényjavaslat megszavazásánál. Ezzel a tartózkodással azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy szükség van valamilyen törvénymódosító jellegű beavatkozásr a, amely végre a kényszerbérlők elhelyezésének kérdését és természetesen a másik oldalon érintett, sérelmet szenvedett és szenvedő tulajdonosok problémáját megoldja. Tehát szükség van egy törvényi megoldásra, azonban az előttünk fekvő törvényjavaslat az el őterjesztők minden jó szándéka ellenére nem volt arra alkalmas, hogy ezt a problémát igazán megoldja. Annak ellenére nem volt alkalmas, hogy talán az érintettekben kialakult egy olyan érzés a törvényjavaslat vitája folytán, hogy ez egy jó megoldás lehet. A FideszMagyar Polgári Pártnak az volt az álláspontja, hogy itt viszonylag kis számú lakásról lévén szó, egész egyszerűen az elhelyezések teljes finanszírozását a kormány magára vállalhatná; mint ismeretes, ezt a kormány 50 százalékban tette magáévá, azaz úgy segített, hogy mégse segített. Mert ha valaki nem tud úszni, akkor teljesen mindegy, hogy három méter mély vízben van, vagy leveszünk a feje fölül még egy méter vizet és kétméteres vízben fullad meg. Azt kell látnunk sajnos, hogy ezzel a megoldással - még hogyha ki lehet tapintani benne a jó szándékú törekvést is, és még ha ez reményt is kelt az érdekeltekben - csak a problémát görgetjük tovább. Szembe kell néznünk azzal, és erről a helyről kell szomorúan vagy sajnálkozva megjósolnom - hozzáteszem: bár ne legyen igazunk , hogy majd 1998. december 31éig, vagy e körül, ismét szembe kell néznünk ezzel a kérdéssel; ismét szembe kell találkoznunk azzal a problémával, hogy az a megoldás, amelyet a tisztelt Ház kis többséggel most elfogadott, sajnos nem fogja a problémát - legalábbis nem minden helyen - megoldani. Ezért nem tudta a Fidesz igenlő szavazattal ezt a problémát továbbgörgető és félmegoldást, de valójában megoldást teljességében nem hozó törvényjavaslatot támogatni. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsorai ban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, aki az SZDSZ képviselőcsoportjának a szavazatát indokolja. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szomorúan kell bejelentenünk, hogy a Szab ad Demokraták Szövetsége a kormány álláspontjával összhangban nem tudta támogatni a mostani törvényjavaslatot. Ennek a konkrét oka eléggé furcsa, hiszen egy nagyon széles egyetértésen alapuló megállapodás után egy képviselői módosító indítvány tulajdonképp en - alkotmányossági szempontból - elrontotta a jó törvényjavaslatot. És azzal, hogy az 1996. december 31ei teljesítési határidőt utólag teljesen szokatlan módon hatályon kívül helyezte, és helyette egy 1998. december 31ei határidőt illesztett be a törvé ny szövegébe, alkotmányossági szempontból megkérdőjelezte ennek a törvénynek az alkalmazhatóságát; és azt a veszélyt keltette, hogy ez a törvény egy alkotmánybírósági panasszal működésképtelenné válik és nem lesz alkalmas arra, hogy azt a célt, ami már val óban elérhető közelben volt, meg tudja valósítani. Sajnáljuk, hogy a széles körű megegyezés, amelyben a társadalmi szervezetek, az igazságszolgáltatási szervek, az ombudsman, a kormány és a különböző pártok egyaránt részt vettek,