Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. július 15 (293. szám) - Sasvári Szilárd (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - "A kataszteri program" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1091 tagállamai előtt személyében is megjelenítője azoknak az értékeknek, amelyek egyúttal a csatlakozás elemi követelményeit jelentik. Hogy Keleti György miniszter úr milyen hitelességgel tudja képviseln i a Magyar Köztársaság érdekeit, arra talán a legjobb tanúbizonyság az a nyilatkozat, amelyet az Országgyűlésnek ma módjában volt elfogadni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. V iszontválasz illeti dr. Torgyán József urat. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Az államtitkár úr válaszából megtudhattam tehát, hogy itt a római jogi error in facti ténye forog fenn. Ezt nekem is méltányolnom kell, de akkor kénytelen vagyok megkérdezni: ha a miniszter úr ilyen időben rájött arra, hogy nem ez a béketábor, hanem a másik a béketábor, és most már a Varsói Szerződés helyett a NATO ügyében szorgoskodott, akkor vajon miért vásárolta 1996ban tömegesen a T72eseket (Juhász Ferenc: Mi köze ennek ehhez?) meg a páncélozott, egyéb kiselejtezett szovjet járgányokat, amelyeket mozgó koporsónak minősítenek, és az Öbölháborúban céllövési gyakorlatot folytattak a nyugati haderők ezzel kapcsolatban? Szíveskedjék akkor válasz t adni: ha már felvilágosodott a miniszter úr, akkor miért volt továbbra is tévedésben a beszerzéseit illetően? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Viszontválasz illeti az államti tkár urat. ( Bársony András: Hány kérdést lehet feltenni?) DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár : Képviselő Úr! A történelem változásai és benne az ember változásai néha érdekes módon ismétlődnek. Hadd hívjam fel a figyelmé t arra, hogy a NATO jelenlegi főtitkára korábban egy olyan pártnak volt a vezető politikusa, amely ellenezte Spanyolország csatlakozását, és ilyen minőségében többször vett részt NATOellenességet demonstráló tüntetéseken. Solana úr ezt ma is felvállalja, és ettől még hitelesen közvetíti a NATO politikáját. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Kérem, engedje meg, hogy befejezésül pedig Deák Ferencet idézzem, aki 1867. március 28án a kiegyezési javaslatról elmondott beszédének zárógondolatában az alábbiak at mondotta a nemzet ügyét elő nem segítő megnyilvánulásokról: "Egyes kifejezéseket, mik a viták folytában tán élesebben is voltak intézve, hasonlókkal viszonozni nem szükséges. Ily feleslegességek se a vitatkozás tárgyát tisztába nem hozzák, se az ország javát elő nem mozdítják. Az el nem fogult közvéleménynek józan tapintata meg fogja mérni azok jelentőségét." Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Dr. Torgyán József: Ő nem egy Deák Ferenc!) Sasvá ri Szilárd (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - "A kataszteri program" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :