Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. július 8 (292. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - A Házbizottság állásfoglalása az Országgyűlés 1997. évi őszi ülésszakának jogalkotási programjáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KAPRONCZI MIHÁLY (független): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KAPRONCZI MIHÁLY (független):
1023 Két évvel ezelőtt a de cemberi ár 50 százalékáért voltak kénytelenek megválni búzájuktól a termelők. Ma már a médiák nyíltan találgatják, hogy a búzamaffiák 150 vagy 300 milliárd forintot loptake ki a gazdálkodók és az állam zsebéből. Nem esik jól arra gondolni, hogy mennyivel jobb helyzetben lenne az ágazat, ha az a 300 ezer millió forint csak infrastruktúrában megjelent volna a termelésben. Ez több mint az ágazat háromévi állami támogatása. A tettesek viszont ma is szabadlábon és nagy lábon élnek, és az elmúlt évi, viszonylag kedvező árak után, úgy tűnik, újból munkához láttak, ami miatt az idei felvásárlások körül sötét fellegek gyülekeznek. Úgy hírlik a nagy felvásárló cégek köréből, hogy a kormány csak a takarmánybúza exportját készül engedélyezni, és a kenyérgabona exportjá t a felhasználás mennyiségét meghaladóan vissza akarja tartani. Csak reménykedhet a gazda abban, hogy ez nem így fog történni. Az alacsony szerződéses búzaeladási ár esetén a 20 ezer forint alatti malmi minőségi felvásárlási ár talán éppen fedezi az előáll ítási költségeket, de a szerződéskötés lehetősége privilégiumnak számított, mert a felvásárlónak nem volt érdeke a szerződéskötés. A szerződés nélküli szabadfelvásárlási ár így 16 ezer forint/tonna körül várható. Ezekből az árakból kikövetkeztethető, hogy a szerződéssel körülbelül 18 ezer forint körül lesz tonnája a B2es minőségű búzának, és valahol 17 ezer forint körül lesz a takarmánybúza ára. A tervezett állami garantált ár alatt, 16 ezer forint alatt várható a szerződés nélkül értékesítő gazdák takarmá nybúzává minősített étkezési búzájának az ára. A címben feltett kérdésemet úgy válaszolhatom meg, hogy ezek az árak nem fedezik a ráfordításokat, ezért a búzatermelők esetében veszteségek várhatók. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a búzatermesztés kiemelt stratégiai jelentősége miatt a magyar növénytermesztés legmegalapozottabb ágazatának számított eddig. A következő kérdés, amely a gazdákban megfogalmazódik, hogy búza helyett milyen növényt termeljenek ezentúl, amikor például HajdúBihar megyében a várható 100 ezer hektár vetésterület helyett mindössze 77 ezer hektárt vetettek be búzával. Mit akar ezzel az állam és a kormányzat elérni? Ezt a veszteséget a kistermelők nem fogják tudni kompenzálni. Sokan felvetették már az állam által garantált irányár megáll apítását, de a jelenlegi kormány eddig mindig sikeresen megtalálta a módját, hogy ezen kötelezettségének, ami az ország érdeke is, ne tegyen megfelelő szinten és időben eleget. Biztosra vehető, és egyúttal szeretném felhívni a tisztelt kormány figyelmét ar ra, hogy a körülmények megváltoztak, és ezért nem reménykedhetnek abban, hogy az így vázolt búzabotrány csendben elmúlik, úgy, mint a két évvel ezelőtti. A magyar gazdák a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szervezetébe tömörülve megtalálják a módját, hog y védekezzenek újabb becsapásuk ellen. Pártom, a Magyar Igazság és Élet Pártja kiáll a gazdák érdekei mellett, és biztos vagyok abban, hogy a többi ellenzéki párt is támogatni fogja ebben. Amennyiben ezen felszólalásom után nem történik elfogadható kormány intézkedés arra, hogy a megtermelt gabonát reálisan minősítsék, és megfelelő áron fizessék is ki, úgy lesz értékelhető, hogy ez előre megfontolt szándékkal történik, a gazdák tönkretételével egyenlő, amelynek egyenes következménye vagy burkolt célja, hogy földjüket elveszítsék, ami a külföldi földkalózokkal szövetséges agrárkörök érdekeit szolgálja. Végezetül határozottan javaslom, hogy még a felvásárlási szezon előtt a magyar búzaszabványokat az európai búzaszabványokhoz igazítsák, és akkor elkerülhető les z az is, hogy a magyar termelőktől a jelenlegi magyar szabványok szerint takarmánynak felvásárolt búzát az ottani szabványok szerint malmi minőségben értékesítsék, a nekik nem járó különbséget zsebre vágva, természetesen a termelők kárára. A Magyar Igazság és Élet Pártja és a saját nevemben köszönöm figyelmüket. A következő felszólalásom a magyar nyelven tanító külföldi pedagógusokkal, a magyar származású pedagógusokkal kapcsolatos.