Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 3 (249. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés képviselői mandátumról történő lemondásról: dr. Kiss József (MSZP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
924 bizottságban tárgyalnak, kifejezetten pozitívan foglalnak állást, valahol ez politikai szinten a Házban már lesöprésre kerül. A Magy ar Demokrata Néppárt egy év óta avval kísérletezik, hogy olyan javaslatokkal, amelyek szakmai területen valamilyen előrelépést hozhatnának, próbáljunk meg konszenzussal előrelépni. Példaként említhetem a büntető törvénykönyv kérdését. Mint említettem már a múlt héten is, nem rendőrségi kérdés alapvetően a bűnözés visszaszorítása, hanem igenis a visszatartó erő a büntetésben is van. Eljutott a Néppárt javaslata egy részletes vitáig, és itt kifejezetten azt kell mondanom, presztízsokokból kiszavazták a részle tes vita folytatását. Jellemző, hogy most a bizottság visszahozta újra a parlament elé, mert a bizottságban meg lehetett szerezni a többséget hozzá. Vagy például a gazdák ügyében: most éppen hatodik hete volt az, amikor az egész ügy, ami miatt a gazdák elk ezdtek tüntetni, itt volt a Ház előtt. Azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet a Néppárt beterjesztett, hét szavazattal lökte vissza a Ház! Mi lett volna, tisztelt képviselőtársaim, ha úgy jár el a tárca jelen esetben is, mint mondjuk, a BauerDornbachj avaslatnál? Nem esett le Csiha Juditnak a karikagyűrű az ujjáról, hogy a kormány csatlakozott egy képviselői önálló indítványhoz, hogy a maga akaratát is beépítse. Hat hete már letárgyalhattuk volna, és nem került volna sor a kiskörei (Sic!) tüntetésekre. Végigvihetnénk ezt a kérdést... - éppen a múlt héten szavaztunk az állami vagyon "lenyúlására" szövetkezett szövetkezetek ügyében is. Itt egyedül a Magyar Demokrata Néppárt volt az, amely a köztársasági elnök úrhoz fordult, hogy ne írja alá ezt a törvényt, úgy került vissza a parlamenthez (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi a hozzászólási idő leteltét.) , és lehetett eredményt elérni. Azt kérem, kedves képviselőtársaim, egy évvel a választások előtt: állítsuk vissza a demokratikus intézményekbe - így a parlamentbe - vetett bizalmat is (Az elnök csengője megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) , hogy a választásokon olyan kép alakuljon ki, hogy érdemes a demokráciát megvédeni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán ) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót dr. Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Iván képviselő úrnak "Az Országgyűlés tekintélyéért" címet vise lő napirend előtti felszólalásával kapcsolatban a Független Kisgazdapárt mindenekelőtt hivatkozik arra, hogy a kormány sorozatosan szándékosan felrúgja az alkotmányosságot, a törvényességet, hiszen a törvényeket hatásvizsgálat nélkül terjeszti be, és hiába hívjuk mi fel évről évre például a költségvetés kapcsán a törvényesség be nem tartásának súlyos következményeire a figyelmet, az valóban falra hányt borsónak tekintendő. (16.20) Elhangzanak ezek a szavak a Házban, és semmiféle következménye nincs annak, h ogy határidőket túllépnek és egyéb törvénysértéseket követnek el. De ne nekem kelljen ezeket a törvénysértéseket felfednem! Hadd utaljak arra, hogy az MSZPből a napokban kilépett Aszódi Ilona képviselőtársnőnk rámutatott arra, hogy lelkileg nem tudta elvi selni egyrészt azt a tényt, hogy az első nyolc hónapban semmilyen érdemi munkát a parlament nem végzett, mert a kormányzat nem terjesztett elő semmilyen tényleges előrevivő javaslatot, másrészről pedig nem tudta elviselni azt a helyzetet, hogy egy szűk rét eg ebben az országban mindent megtehet, a többség pedig semmit. A kiskőrösi demonstráció kapcsán is a miniszterelnök úr anélkül, hogy megvárta volna, hogy a küldöttség ideérkezzen, már kijelentette (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , hogy nem fogadja el a javaslataikat. Azt sem tudja, hogy milyen indítványt fognak előterjeszteni holnap, de ő már nem fogadja el. (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ez olyan hatalmi gőg - b efejezem, elnök úr , amely nem való ebbe a