Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 25 (248. szám) - A párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár:
893 Megadom a szót SzentIványi István államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. SZENTIVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megítélésem szerint egy nagyon fontos törvényjavaslat módosító javaslatairól fogunk ma szavazni. Nem kívánom hosszan igénybe venni az önök figyelmét, és ha megengedik, akkor tényleg csak a vitában elhangzott legfontosabb javaslatokra kívánok nagyon röviden kitérni. ( 20.10) Eredeti szándékunkhoz képest némi késéssel, de azért nagyjából a vállalásunkat tartva, most február végén módosító javaslatokról szavazhatunk, és reméljük, hogy jövő héten a zárószavazásra is sor kerül. Ez az elmúlt 50 évhez képest, hiszen egy 1947es törvényjavaslat elfogadásáról van szó, már csak kicsiny késlekedés az általunk javasolt, vállalt, szándékolt tavaly decemberi elfogadáshoz képest. Az ajánlás 1. pontjában Sepsey képviselő úr azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a preambulumot hagyjuk el. Mi ezzel nem értettünk egyet, mert úgy gondoltuk, hogy ez a törvényjavaslat igenis igényli azt a morális és politikai indoklást, melyet ez a preambulum tartalmaz, ezért továbbra is fenntartjuk, hogy az eredeti formájában szükséges megszavazni. Úgy ére zzük, hogy a preambulum nem érthető félre, világosan kifejezésre juttatja azt, hogy nem az országgyűlési határozat hozza létre a közalapítványt, hanem a kormány, tehát ebben pontosításra nincs szükség véleményünk szerint. Az ajánlás 5. pontjában Sepsey kép viselő úr azt javasolja, hogy a törvény hatálya csak azokra terjedjen ki, akik a hatálybalépés időpontjában életvitelszerűen Magyarországon élnek. Mi abból indulunk ki, hogy itt tulajdonképpen egy olyan ügynek a rendezéséről van szó, ahol nem lehet meghat ározó az, hogy a hatálybalépés időpontjában valaki itt éle; amennyiben a későbbiekben haza költözik és valójában elszenvedte azokat a sérelmeket, amelyeket a holocaust hozott magával, a hatály ki kell terjedjen rá. Né mileg logikailag ellentétes az ajánlás 6. pontjában Sepsey képviselő úrnak az a javaslata, amely immáron nem szűkíteni, hanem éppenséggel szélesíteni kívánja a jogosultak körét; azt javasolja, hogy aki a munkaképességét 67 százalékban elvesztette, arra is terjedjen ki ennek hatálya. Ha ezt elfogadnánk, hiszen egy méltánylandó elvről van szó, akkor további szabályozásról is rendelkeznünk kéne. Ezt a törvényjavaslat nem teszi, így ez önmagában hiányos, tehát tisztelettel ezt sem tudjuk elfogadni. Tímár képvis elő úr az eredeti törvényjavaslatot olyan értelemben kívánja kiváltani, hogy az alanyi jogosultságot iktasson be és diszkriminációmentes hozzáférést. Bár az alapelvek rokonszenvesek, különösen ami a diszkriminációmentességet illeti, azzal magunk is egyetér tünk, kénytelen vagyunk emlékeztetni arra, hogy a párizsi békeszerződés eredetileg nem alanyi jogosultságról beszél, hanem a közösség jogosultságáról beszél, tehát a törvényjavaslatunk is erre az eredetileg elfogadott törvényre kell visszanyúljon, ezért ez t ilyen módon nem tudjuk méltányolni. Felhívhatjuk természetesen a közalapítvány figyelmét, hogy ilyen szellemben igyekezzen eljárni. Nem tudjuk értelmezni a javaslatnak azt a részét, amely azt kéri, hogy az életjáradékból kieső - gondolom, elhalálozott - személyek utáni címletérték az alapítványra szálljon vissza és újrafelosztás tárgya legyen, hiszen az életjáradék értelemszerűen megszűnik, a jogosult kiesik, ahogyan Tímár képviselő úr fogalmaz, vagyis elhalálozik, tehát megszűnik a jogosultsága, az nem s záll vissza már senkire, az életjáradék addig tart, ameddig az élettartam. Tímár képviselő úr az ajánlás 12. pontjában azt javasolja, hogy az Állami Számvevőszék évente végezze el a vizsgálatot. Értjük a szándékot, magunk is úgy gondoljuk, hogy az Állami S zámvevőszéknek egyébként is jogszabályi kötelessége a rendszeres felülvizsgálat; az évenkénti felülvizsgálat olyan plusz terhet jelentene, amelyhez a pénzügyi hátteret is meg kellene teremteni. Ezért azt gondoljuk, hogy ennek a szabályozásnak nem itt a hel ye.
