Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 24 (247. szám) - Határozathozatal napirendi ajánlás kiegészítéséről - Az ülés napirendjének elfogadása - A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ROZGONYI JÓZSEF, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója:
701 fele a központi körben marad, amely többcélúan kerül felhasználásra, részben az EUhoz való csatlakozás programjait támogatja, másrészt az olyan fejlesztéseket, amelyek meghaladják egyegy terület, egyegy megye erejét, harmadrészt pedig a területfejlesztési nagyobb programok finanszírozását, előkészítését szolgálja. Jelentős változásnak ítélhetjük meg azt is, hogy a legsúlyosabb társadalmigazdasági helyzetben lévő térségek fokozottabb támogatást ka pjanak, amely támogatásnak részben a már említett GDP szintje adja meg a mértékét, másrészt pedig a támogatott szervezetek jellege, hogy tudniillik önkormányzati, nonprofit szervezetről vane szó, avagy vállalkozás jellegű szervezetről. Úgyszintén újszerű és rendszerszerű - és megítélésem szerint az EUkonformitásnak megfelelő , hogy a kedvezményezett térségek körét négy szempont szerint - a tartós munkanélküliség, a társadalmigazdasági szempontból való elmaradottság, az ipari szerkezetátalakítás, illetve az agrárvidékfejlesztés - különbözteti meg. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! A vitában felszólaló kormánypárti képviselők támogatták a határozattervezetet. Balsay István, FideszMagyar Polgári Párt, képviselő úr kétségeinek és kérdései nek adott hangot az általános vitára való alkalmasság tekintetében. Nemcsak az udvariasság okán, hanem azt hiszem, a korrektség is úgy diktálja, hogy először ezeket a kétségeket próbáljam összefoglalni. Amit részletesebben kifejtett, azt most rövidebben fo gom elmondani. Kérdése merült fel az előterjesztés formáját illetően, hogy miért országgyűlési határozat, és miért nem törvény szabályozza a területfejlesztési támogatásokat, amikor az önkormányzatok működési alapját az önkormányzati törvé ny adja meg. Ugyancsak kérdésként vetődött fel a különböző tárcák közötti hatáskör, valamint az EUkonformitás kérdése, amelyet a képviselő úr itt is fejtegetett. Ez utóbbi tekintetében Balsay képviselő úr kétségbe vonta például a javaslatban foglalt rends zer decentralizált jellegét, így megkérdőjelezte ennek EUkonformitását is. Ugyancsak vitatta a számbavételi technikát, amely a kedvezményezettség meghatározásánál a megyei jogú várost a statisztikai vonzáskörzetből kiemeli. Most egy kicsit meglepett, mert ez némiképp ellentmondott a másik bizottságban kifejtett véleményével. Az azonban egybecseng az előbb mondottakkal, miszerint nemcsak helytelennek, hanem diszkriminatívnak is tartja, hogy a megyei jogú városokat, amelyek - úgymond - az innováció központja i, elszakítsák, kiszakítsák környezetükből. Ugyancsak kifogásolta, hogy sem a határozattervezet, sem más törvények nem követik végig a központi és helyi források nyomán keletkező közvagyon mozgását. Ezt a magam részéről én is határozottan problematikusnak tartom, és nagyon fontosnak tartom erre felhívni a figyelmet. Végezetül a kisebbségi vélemény túlsúlyosnak ítélte a kedvezményezett területek besorolásánál a hátrányos helyzetű területeknek juttatott előnyöket. Úgy ítélte meg, hogy az utóbbi időben nem ann yira egy beruházásifejlesztési szemléletű, sokkal inkább egy - úgymond , az egész köztársaságot kedvezőtlen helyzetbe hozó szemlélet uralkodott el. Mindezt egy Ogyhatározattal nem látja megoldhatónak. Ezek után, tisztelt Ház, engedjék meg, hogy a többsé gi álláspontokat kifejtsem. Többen - Csiha András, Miakich Gábor és jómagam is - azt hangsúlyoztuk, hogy az államnak igenis megvan a kiemelt szerepe és felelőssége abban, hogy az országon belül kétségtelenül meglévő fejlettségi különbségeket rendszerszerűe n kezelje. Erre a területfejlesztésről szóló törvény is felhatalmazza, sőt, kötelezi is a jogalkotót, és ez összhangban van az európai követelményekkel és a saját elképzeléseinkkel is. A területfejlesztési törvény kezdeti tapasztalatai - ahogy előttem már többen utaltak rá - további normatívaszabályozás szükségességét vetik fel, sürgetik a fejlesztés és a működés tekintetében