Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 11 (282. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
4670 Szavazógépként működik a parlament - mondta Sepsey Tamás. A kormánypárti képviselők felelősségük tudatában szavaznak, és ez mindenütt így van a világon. A szocialista frakcióban nem volt még kötelező szavazás, ennek ellenére a több mint három évi kormányzásunk alatt a szocialista és a szabaddemokraták frakciója biztosította a k ormányzáshoz szükséges többséget. Mi ezt nem vagyunk hajlandók szégyellni. Azt gondoljuk, hogy a kormánypárti képviselőknek ez a dolguk, ugyanakkor azon sem vagyunk hajlandók moralizálni, hogyha egyes kérdésekben a lelkiismerete másként diktálja a képvisel őknek, akkor máshogyan szavaz, és erre is volt példa - úgyhogy igazából nem értem a napirend előtti hozzászólását. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Homoki János úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Tisztelt Képviselőtársaim! Én viszont értem Sepsey Tamás napirend előtti felszólalását... (Derültség a bal oldalon.) , és teljes egészében azonosulni tudok vele, egyetértek vele. Sőt, két dologgal szeretném kiegészíteni. Megítélése m szerint az országgyűlési képviselő felelőssége kettős irányú. Egyrészt, amit Sepsey Tamás elmondott az eskü vonatkozásában: az országgyűlési képviselőt kötelezi az esküje; másrészt a választóinak tett ígéretei vonatkozásában, tisztelt képviselőtársaim, n agyon nagy felelősség terheli az országgyűlési képviselőt. Köztudomású, hogy a 207 főt számláló Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából 149 egyéni országgyűlési képviselő jutott be a parlamentbe. Annak idején, 1994ben ezek a képviselők fűtfát ígért ek, a 3,60as kenyértől kezdve... (Felzúdulás a bal oldalon.) mindent, lesz tejjelmézzel folyó Kánaán ebben az országban. Most gondolkodjon el ez a 149 egyéni képviselő, hogy ígéreteikből mi teljesült! Az, hogy egy demokráciában a demokrácia intézményrend szere milyen fejlett, hogy alakult ki, és azt a lakosság hogyan ismeri el, az azt mutatja, hogy a választásokon győztes pártok választási ígéreteikből mit, mennyit teljesítettek. Kérem, én a televíziónézőkre és a rádióhallgatókra bízom, hogy ez a kormányko alíció a választási ígéreteiből mit teljesített. Még egy momentum, tisztelt képviselőtársaim: ha majd elmennek az választókörzetükbe az egyéni választókerületekben győztes képviselők, és számot adnak választóiknak az ígéreteikről, kíváncsi leszek, hogy mi lesz a választóik véleménye a hároméves munkájukról, amit ebben a parlamentben töltöttek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Szabó Zoltán államtitkár úrnak. DR. SZABÓ ZOLTÁN mű velődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! "Ments meg uram a barátaimtól, az ellenségeimmel majd elbánok magam is" - mondhatná Sepsey képviselőtársunk az iménti felszólalás hallatán. (Derültség.) Én azt gondol nám, hogy már az is önmagában eléggé visszatetsző volt, amit a Sepsey képviselő úr mondott a képviselői felelősségről. Ámde az, hogy Homoki képviselő úr áll mellé és támogatja meg őt, az a Homoki képviselő úr, akit egy héten belül kétszer kaptak nyilvános hazugságon. (Taps a bal oldalon.) Az a Homoki képviselő úr, aki ma egy hete megrágalmazta a kormányfőt egy állítólagos dokumentumban szereplő mondatáért. Ezt akkor helyben kézből kontráztuk. Homoki képviselő úr ezt a dokumentumot azóta sem tudta előállítan i. Ezt követően előállított egy tanút, aki azt állította, hogy ő személyesen lopta el ezt a dokumentumot az MSZMP Központi Bizottságából... (Dr. Homoki János: Elnök Asszony! Tessék figyelmeztetni, mert hazudik, csúsztat!) , és juttatta ki az Egyesült Államo kba. Ezt azóta az Egyesült Államokból az Amerika Hangja cáfolta meg. (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.)