Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 17 (245. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
467 az a tény, hogy a mezőgazdaságban az átlagkereset 2530 százalékkal alatta van az iparban foglalkoztatottakénak, úgy gondolom, ez ügyben mindenképpen a kormány aktív közreműködésére van szükség, hogy ezen, látszólag kis terhek, számukra mégis nagy terhek átvállalása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) legalább átmeneti időre megtörténhessen. Köszönöm. (Taps az MDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Torgyán József frakcióvezető úrnak, F üggetlen Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A Független Kisgazdapárt "A mezőgazdasági hústermelők megnövekedett terheiről" (Sic!) című napirend előtti felszólalással kapcsolatban mindenekelőtt le kívánja rögzíteni, hogy a m agyar állattenyésztés a Független Kisgazdapárt megítélése szerint ma már szinte végnapjait éli. Az állatállomány és így a szarvasmarha, sertéslétszám felére csökkent. A vágóállattermelés 1 millió tonnával csökkent. A mi megítélésünk szerint hibás az az a grárpolitika, amely az állattenyésztésben rejlő adottságokat nem használja ki, ugyanis a hazai legelőkön, itthon megtermelt abrakon, import nélkül megoldható volna ez a probléma. A mi megítélésünk szerint a válság okai között mindenekelő tt meg kell említeni a következetes agrárpolitika hiányát, az energiaárak többszöri emelését, a takarmányárak hatalmas árnövelő hatását, a belföldi fizetőképes kereslet jelentős visszaesését - nem tett a kormány semmit annak érdekében, hogy a belső piac ki alakuljon , a piacszabályozás hibáit. De ha arra utalok, hogy az agrártámogatás nálunk 68 százalék, a Közös Piacban 5060 százalék, Svájcban és Ausztriában 8085 százalék; és hivatkozom arra, hogy a védővámok nem működnek, csak akkor, ha azt velünk szemb en alkalmazzák; nincsenek védőárak, csak akkor, ha azt velünk szemben alkalmazzák, akkor már körülbelül érzékeltettem az okok egy részét. Egyértelmű, hogy itt hathatós kormányzati intézkedésekre van szükség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) különben soha nem látott tragédia következik be a mezőgazdaságban és azon belül a hústermelésben. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter úrnak. DR. NAGY FRIGYES fö ldművelésügyi miniszter : Tisztelt Torgyán József Képviselő Úr! Nagyon sajnálom, hogy az ön kiadványában nem javították ki a gépelési hibát. Ugyanis nem a mezőgazdasági hústermelők megnövekedett terheiről, hanem a mezőgazdasági kistermelők megnövekedett... (Derültség és taps a kormánypártok soraiban. - Közbekiáltás: Hallod, Józsi?) ... terheiről szólt Raskó György képviselő úr észrevétele. Mérhetetlenül sajnálatos, hogy 300 ezer olyan ember található ma vidéken, akik nem kapnak ellátást. Ezt mi is valóban tra gikusnak tartjuk. Ismert azonban, hogy a társadalombiztosítási költségvetés milyen deficittel veszélyezteti Magyarország stabilitását. Ettől függetlenül érdemlegesnek kell tartanunk kell azt, és meg kell fontolnunk az ezzel való foglalkozást. Ami pedig a h ústermelők kérdését illeti, nagyon sajnálom, de azt hiszem, hogy ha valaki áttanulmányozta az 1997es támogatási rendszert: igyekezett a földművelésügyi tárca abba új elemeket vinni olyan tekintetben, hogy az állattenyésztés valamelyest előre tudjon lépni 1997ben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Horn Gábor frakcióvezetőhelyettes úr visszalépett a napirend előtti felszólalásától, ezért most már bejelentem, hogy a következő kérdésekre térhetün k át, ami a mai ülésünkkel kapcsolatos; mindenekelőtt azt, hogy napirend után felszólalásra jelentkezett Kávássy Sándor képviselő úr.