Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Abdullah Omar, a Dél-Afrikai Köztársaság igazságügy-miniszterének és kíséretének köszöntése - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
4539 Az első ilyen kérdés az az ellenvetés, ami nagyon gyakran megfogalmazódik a mai vit ában is, hogy ennek az egész javaslatnak súlyos hiányossága, hogy a költségvetés hiányát lényegesen növeli. Őszintén szólva kezdetben nagyon örültem ennek a típusú érvelésnek, mert úgy tűnt számomra, hogy az eltelt most már közel három év - amit együttesen a parlamentben költségvetési kihatású intézkedések vitájával töltöttünk - talán nem volt hiábavaló, hiszen úgy tűnik, talán sikerült meggyőzni az ellenzéki oldalon ülő pártok képviselőit is arról, hogy milyen fontos a költségvetés egyensúlyi helyzete. Azo nban ma is egy szemléletes példa volt arra, hogy ez a megközelítés meglehetősen szelektív több hozzászóló esetében, hiszen ugyanabban a hozzászólásban hallhattuk, hogy milyen fontos a költségvetés egyensúlya, és nem szabad rongálnunk, mondjuk, az első évbe n becslések szerint 20 milliárd forint kihatású változtatással - és azt a javaslatot, hogy az özvegyi nyugdíjak esetében még 30 milliárd forintot ki kellene adnunk, mert tulajdonképpen az milyen jó lenne. Tehát nagyon örülök természetesen minden olyan véle ménynek, amely felhívja a figyelmet a költségvetési összefüggések fontosságára, de ezek a vélemények igazából akkor megalapozottak, ha következetesek, tehát ha nem permanensen fogalmaznak meg más alkalmakkor nagyon sok javaslatot, amelyeknek jelentős költs égvetési bevételt csökkentő hatása van. Csak példaképpen hadd említsem a tbjárulékokkal kapcsolatosan a 300 milliárdos csökkentési javaslatot, ami állandóan itt forog a Házban, vagy akár a kiadások tekintetében nem jönnek azok az önálló képviselői indítvá nyok, amelyek szintén több tízmilliárdokat jelentenek. De természetesen tudom, hogy ezzel ezt a dolgot nem lehet elintézni, tehát szakmailag is szeretnék visszatérni arra, hogy valóban mekkora az a veszély, ami a költségvetésre leselkedik. Először is azzal kezdem, hogy '98ban a GDP 0,2 százalékáról van szó. Lehet, hogy nem jó ez a becslés, ez kétségkívül nagyon bizonytalan, de az biztos és világosan látszik minden számításunk szerint, hogy az egyes években ez legfeljebb a GDP 1 százalékát érheti el. Tehát azt kell mondanom, a dolog nagyságrendje meglehetősen visszafogott, mérsékelt. Szeretném arra is fölhívni a figyelmet - és ezt a mellékelt kötetekben lévő számítások világosan mutatják , hogy úgy látjuk, egy ilyen típusú központi költségvetési többlet ela dósodással is a maastrichti kritériumokat teljesíteni lehet mindenféle extra költségvetési sanyargatás nélkül, sőt az elsődleges egyenleg tekintetében olyan 2 százalék körüli többlet már elégséges lesz számításunk szerint jövőre, és az ezt követő években e lképzelhető, hogy még egy egész picit lejjebb megyünk. Tehát minden ilyen számítás szerint, amikorra azt el kell érnünk - de ez igazából olyan 2005 körül merülhet föl először , addigra is úgy látszik, hogy semmiféle zavart ez a dolog nem fog okozni. Arra is szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ugyan látszólag itt egy tbhiány betöméséről van szó a központi költségvetés részéről, végső soron azonban - erről majd később beszélek - itt tulajdonképpen a gazdaságba történő pénzpumpálásról van szó, ha szabad így fogalmaznom. Tehát ez kifejezetten abba az irányba mutat, amit minden hosszú távú államháztartási reform megfogalmaz, hogy az államháztartás kiadási szerkezetén belül is lehetőleg a fejlesztésekre a gazdaság részére rendelkezésre álló kiadási arányt kell növelni. Végezetül vagy utolsó előttiként említenék egy nagyon fontos dolgot. Talán a vitáinkban itt sokszor leegyszerűsítjük az érveket. Nekünk igazából nem önmagában a költségvetési hiány szokott nagy gondot okozni, hanem az, hogy ezt csak külső megtakar ítással lehet finanszírozni, vagyis a fizetési mérleg hiányát váltja ki. Ebben az esetben a konstrukció olyan: igaz, hogy egyfelől megjelenik a központi költségvetésben egy növekvő hiány, az államháztartásban egy növekvő hiány, de a másik oldalon, a nyugdí jpénztáraknál megjelenik egy többletmegtakarítás, amely megfinanszírozza ezt a hiányt. Tehát itt olyan jellegű hiánynövekedésről van szó, ami nem jár a fizetési mérleg romlásával. Éppen ezért azt kell mondanunk: erről az oldalról is úgy látjuk, hogy nem ke ll különösebben aggódnunk. S még egy összefüggést említek. Persze tudjuk, hogy itt az átmenet okozza a hiányt, tehát ahogy beáll a rendszer és ahogy egyre többen már a második pillérből is kapják a nyugdíjakat, akkor ez az
