Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Hegyi Gyula (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Nem veszélyezteti-e a forint stabilitását, ha egyes ellenzéki szakértők egyszeri és nagyarányú forintleértékeléssel riogatják a lakosságot?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
404 vezetésű kormányok több százezer magyar állampolgárt fosztottak meg a tulajdonuktól, börtönbe zárták, internálták, kényszermunkára küldték őket. A magyar történelmi tankönyvek tartalmazzák, hogy 1956. október 23án a magyar nemzet jobbik része fölkelt a kommunista uralom ellen, és megkezdte a szabadságharcát, amelyet novemberben a pufajkások vezette orosz csapatok vérbe fojtottak. Ezt követően a kommunista diktatúra több mint 300 magyar állampolgár végeztetett ki, több mint 30 ezer embert küldöt t börtönbe és fosztott meg a szabadságától. Úgy gondolom, ezek után ebben az országban a miniszterelnöknek föltenni azt a kérdést, hogy miért kellett kárpótolni, a történelmi tények téves értelmezésén alapul. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban. - Za j a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Szocialista Párt. (Dr. Csapody Miklós: Még nem volt elég?!) DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tiszte lt Országgyűlés! Ismét nem hallottunk ügyrendi javaslatot... (Dr. Sepsey Tamás: Személyes érintettség!) - elnézést kérek, személyes érintettség okán szólalt meg a képviselő úr. Úgy gondolom, a történelemkönyvek valóban tartalmazzák azt, amiről a képviselő úr beszélt. De az azonnali kérdések órájában a miniszterelnök úr nem arról beszélt, mint amit ön fölsorolt... (Zaj az ellenzék padsoraiban.) , hanem azokról beszélt, amelyeket a magyar költségvetés fejezetei tartalmaztak '95ben, '96ban, '97ben, és ennek a nyugdíjakkal való összefüggéséről beszélt, és úgy gondolom, ez megállja a helyét. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Többen megkérdezték, hogy milyen jogcímen adtam meg a szót Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettesnek. A személyes érintettség és a hivatkozás a miniszterelnök úr irányába történt... (Moraj az ellenzék padsoraiban.), de a miniszterelnök úr nincs jelen, ezért méltányosnak tartottam, hogy a Szocialista Párt frakcióvezetőhelyettese ebben a kérdésben válaszolj on. (Zaj, közbekiáltások az ellenzéki padsorokból.) (16.40) De nincs kikötés arra ebben az esetben, hogy a frakcióvezetőnek adhatom a szót. Ilyen rendelkezés a Házszabályban egyértelműen nincsen, de a személyes érintettség sincsen. Személyes é rintettség is csak a napirend előtti felszólalások esetében van nevesítve a Házszabályban. Tehát én értelmeztem a Házszabály rendelkezéseit, és analóg alkalmaztam. Kérem ezért megértésüket. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldali padsorokban. - Dr. Sepsey Tamá s: Ügyrend!) Milyen ügyrendi kérdésben kíván észrevételt tenni képviselő úr? (Dr. Sepsey Tamás: Ügyrendi javaslatom van!) Ügyrendi javaslatot kíván tenni Sepsey Tamás képviselő úr. (Moraj.) DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! A rra kérem, hogy a Magyar Országgyűlés illetékes bizottsága vizsgálja meg, hogy az ön Házszabályértelmezése helytállóe, és az elkövetkezendő időszakban ezt a gyakorlatot lehete követni. Tehát ha és amennyiben az érintett képviselő nincs jelen, vane mód és lehetőség arra, hogy helyette más valaki gyakorolja a megszólalás jogát? Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldali padsorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy az elnöknek ülés közben módjában áll értelmezni a Házszabályt, a frakcióknak viszont módjukban áll megkeresni maguknak az alkotmányügyi és ügyrendi bizottságot, és értelmezést kérni. Úgyhogy kérem, tegyék ezt meg! Köszönöm szépen. (Taps a bal oldali padsorokban.) Tizenöt perc szünet következik. Egy jegy zői bejelentést hallgassanak még meg.