Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 2 (276. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HORN GYULA miniszterelnök:
3980 reálértéke. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert itt nem egys zer azzal vádolják a kormánykoalíciót, hogy úgymond tönkreteszi az oktatást - ez egyszerűen nem igaz! (Dr. Pusztai Erzsébet: De igaz!) Most a tudományról meg egyéb területekről nem is beszélve, ahol a korábbi években radikálisan csökkent a tudományos kutat ásokra meg egyéb területekre, vagyis a humánszférára fordított költségvetési támogatás - kivéve az egészségügyet, de az egy más kérdés. A következő: szíves figyelmükbe ajánlom a kormányprogramot. A kormányprogram kimondja - és annak idején mi erre hivatkoz tunk , hogy az egyházakat érintő pénzügyi, finanszírozási kérdésekben egyetértés alapján teszünk törvény- vagy törvénymódosítási javaslatot. A kormány ehhez tartotta magát az szja egy százalékával kapcsolatos ügyben. Mi nem terjesztettük be; önálló képvis elői indítványra fogadta el - a kormány egyet nem értésével - a parlament. Most egy olyan megállapodás született az egyházakkal, hogy ők vállalják - természetesen velünk, a kormánnyal egyetértésben - ezt a megoldást. Nos, végül még valami, ami a politika v agy a kifejezett politika kérdéseit illeti: a Magyar Szocialista Párt fennállása óta - s ha úgy tetszik, előtte sem , a Magyar Szocialista Párt alapítói nem voltak egyházellenesek. Minden ilyen megállapítást visszautasítok! Szíves figyelmükbe ajánlom a kö vetkezőt: az 1990 eleji, a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt az MSZP akkori kormánya hozta tető alá, mind az Apostoli Szentszékkel, mind pedig az itteni egyházakkal való konzultáció keretében. Ez is kifejezésre juttatta azt, hogy milyen fo ntosságot tulajdonítunk az egyházak szerepének, a tiszta, rendezett viszonyoknak. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Hadd tegyek ehhez még egy megjegyzést. Jóllehet, én ateista vagyok, mindig is komolyan gondoltam a normális, rendezett viszonyt az egyházakk al, mindig tiszteltem az egyházakat és híveiket, de hadd mondjak valamit: a legjobb tudomásom szerint Európában mindig éppen a baloldali pártok voltak azok, amelyek ilyesfajta megállapodásra tudtak jutni az ottani egyházakkal. (Derültség, moraj az ellenzék i padsorokban.) Szíves figyelmükbe ajánlom Európa politikai történetét, amelyről nemrég jelent meg egy nagyon érdekes tanulmány. (Dr. Pusztai Erzsébet: Ez a csúcs!) A nyugdíjról és a parlament előtt álló munkáró l: Szekeres Imre joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy itt nem vadonatúj dolgokról van szó. A házbizottságon keresztül tájékoztattuk a parlamenti frakciókat, tájékoztattuk a képviselőket, hogy milyen fontos törvénytervezeteket kíván a kormány beterjeszte ni. A hangsúlyos csomagokat, illetve a hangsúlyos javaslatokat emeltem ki ezek közül. Tehát nincs szó arról, hogy a kormány vadonatúj dolgokkal foglalkozna. Ezek benne voltak a programjában; a program elemei ismertek a házbizottság előtt. (Dr. Kutrucz Kata lin: Nem csinálta meg!) Ami a nyugdíjat illeti - mert erre hegyezték ki : több mint két éve folyik az új nyugdíjrendszer szakmai előkészítése. Közel nyolc hónapja folyik az egyeztetési folyamat. (Dr. Pusztai Erzsébet: Hol?) Be voltak vonva, a különböző fó rumokon, megbeszéléseken ott voltak az ellenzéki pártok szakértői is. Hölgyeim és Uraim! Ne mondják azt, mint ha életükben először most találkoztak volna azokkal a tervezetekkel, jogszabálycsomagokkal, amelyek itt fekszenek, a parlament asztalán! Nem felel meg a tényeknek! Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag nincs olyan szakmai és érdekképviselet, amellyel ne folytatnánk egyeztetést. Sőt, még be sem fejeztük, mert ma délelőtt sor került a nyugdíjasok szervezeteivel való újabb egyeztetésre, és mindaddi g tart ez, amíg az Országgyűlés nem dönt a nyugdíj ügyében. Teljesen egyetértek egyébként azzal, hogy az egész társadalmat, szinte kivétel nélkül valamennyiünket, minden embert, állampolgárt érint az új nyugdíjrendszer, és szó sincs arról, hogy elkapkodnán k ezt a dolgot. (Dr. Pusztai Erzsébet: Ezért kell hat hét alatt megcsinálni!) Úgyhogy én örülök annak, hogy az ellenzéki padsorokból többen megfogalmazták az egyetértésüket azzal, hogy igen, készek a cselekvésre, egyeztetésre. Hadd jegyezzem meg, hogy nálu nknál rendezettebb viszonyokkal rendelkező országok - az Egyesült Államok, korábban Dánia