Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 3 (241. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
40 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A FideszMagyar Polgári Párt is nagy érdeklődéssel várta "Az épített környezet alakítása és védelme" című törvény beterjesztését és anna k kézhezvételét. Több alkalommal módunk volt, képviselőinknek is a törvénytervezet vitájában való részvételre, és fontosnak tartjuk, hogy ezzel a törvénnyel és a műemlékvédelemmel - a parlamenti határozatnak megfelelően - egy időben foglalkozzon a tisztelt Ház. Hogy időben vane vagy késésben vane a törvény, azt nehéz eldönteni, mindenesetre a magyar építésüggyel kapcsolatos közállapotok e törvény minél jobb minőségű és minél hamarabb való elfogadását teszik indokolttá és szükségessé. A FideszMagyar Polgá ri Párt azonban nem támogat olyan törvénytervezetet, amely különböző kritériumoknak nem felelne meg, ezért e törvény módosításánál mind az általános, mind a részletes vitában élni fogunk módosító és alakító javaslatainkkal. Számunkra rendkívül fontos kérdé sek fogalmazódnak meg a törvénytervezet olvasásánál; többek között a helyi önkormányzati feladatoknál vizsgálnunk kell, hogy adottake a törvényjavaslatban megfogalmazott, a helyi önkormányzat építésügyi feladatai ellátásának feltételei, adottake azok a k épességek és készségek, amelyeket a törvényjavaslat megfogalmaz. Ha nem, mi szükséges a feladatok várható szintű ellátásához? A településrendezésnél már a korábbi törvénytervezet vitájában, majd elfogadásakor, sőt azt követően is rendkívül keményen harcolt unk a települési autonómiáért, a települési önkormányzat alapjogáért, ami alapján a helyi közügyek sorában megfogalmazhatja a településrendezésre vonatkozó törvényi keretek közötti helyi közösségi elképzeléseket és döntéseket. Ez alkalomból tájékoztatom a tisztelt parlamentet, hogy a magyar Alkotmánybíróság is megállapította, hogy a területrendezési terv egyeztetésében érintett valamennyi települési önkormányzat - a megyei területrendezési tervről van szó , és a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjéről szóló kormányrendeletben az egyeztetésben való részvételre feljogosított egyéb szerv vagy szervezet véleményének kikérése és figyelembevétele az alkotmány 44/A. §ából eredő alkot mányos követelmény. Magyarán: az alkotmány kellő védelmet és garanciát biztosít a településeknek, hogy véleményüket és döntéseiket minden tervezési, rendezési típusú tervnél figyelembe vegyék. Ennek elmulasztása - írja az Alkotmánybíróság - alapul szolgál a területrendezési tervet megállapító rendelet megsemmisítésére. Ennek az alkotmánybírósági határozatnak e törvényre való értelmezésénél tehát ismét határozottan megfogalmazzuk, hogy a településrendezési elvek megvalósítandók a helyi önkormányzatok települ ésrendezési tevékenysége során, ehhez a feltételeket biztosítani kell. Minden olyan elképzelést, amely akár a megyei önkormányzat, akár egy regionális tervezés során ezeket a jogokat és kötelezettségeket kivenné a települési önkormányzat döntési kompetenci ájából, ellenezzük és meg fogjuk támadni. A települési önkormányzatot kell alkalmassá tenni arra, hogy törvényi keretek között, szakemberek bevonásával és segítségével a településrendezés általános és konkrét szabályait megalkossa. Kérdés az is, hogy milye n problémák várhatók a területrendezési feladatok esetleges közös megoldása esetén, elégségeseke azok a jogintézmények a településrendezési feladatok megvalósításához. Itt szeretnék visszautalni - talán nem időhúzás jelleggel - a belügyminiszter úrhoz fel tett kérdésemre, interpellációmra, hogy mikor lesz végre településfejlesztési törvény, településügyi törvény is. Belügyminiszter úr erre számomra megnyugtatóan válaszolt, hogy ez évben a Belügyminisztérium a parlament elé kívánja terjeszteni ezt a törvényt , hiszen a legcélszerűbb az lett volna, ha az épített környezet alakításáról és védelméről... - a műemléki törvény és a településügyi vagy településfejlesztési törvény is egy időben került volna megtárgyalásra. De ne legyek telhetetlen! Ugyanakkor meg kell említenem, hogy "az épített környezet alakítása és védelme" című törvénytervezet az építésügy ágazati törvénye, a környezet kérdéseit a környezetvédelmi törvény, az építésügyhöz nem tartozó épített környezeti elemek kérdéseit pedig ágazati törvények - pél dául a közlekedési, vízügyi törvények - szabályozzák. Számomra tehát rendkívül fontos az, hogy a