Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 28 (274. szám) - A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
3868 Több képviselőtársam említette szinte valamennyi frakcióból, hog y ez a törvény majd kétharmados szavazást igényel. Ezek után ismételten tüzetesen megpróbáltam átvizsgálni az alkotmányt, és nem találtam ilyen rendelkezést. Úgyhogy meggyőződésem szerint feles törvényjavaslat, ami lehet, hogy nem helyes, de a jelenlegi al kotmányból ez derül ki. Többen érintették a mentelmi jog kérdését, mármint a nem képviselő kormánytagok mentelmi jogának kérdését. Ezzel kapcsolatban részben szeretném leszögezni, hogy a kormánytagok mentelmi joga nem új a magyar jogrendben, hiszen már az 1848as törvények is tartalmazták ezt a lehetőséget. Nem új az sem a magyar jogrendben, hogy nemcsak képviselőknek van mentelmi joguk - utalnék itt például az alkotmánybírák mentelmi jogára. Azon lehet vitatkozni, hogy a felmentést ki adhassa meg ebben a k érdésben, de ebben is különböző megoldások vannak. Arra viszont feltétlenül szeretném Sepsey képviselő úr figyelmét felhívni, hogy a jelenlegi parlamentben, a jelenlegi parlament elé kerülő mentelmi jogok túlnyomó többségében nem arról van szó, hogy a végr ehajtó hatalom által felügyelt rendőrség vagy az ügyészség indít eljárást, bár ez is előfordul, hanem többségében magánvádas ügyekről van szó, és ezek többségében a parlament úgy szokott dönteni, hogy ez a magánvád egyértelműen a képviselő zaklatására, mun kájának zavarására irányult. Úgy gondoljuk, hogy ezt a lehetőséget - hogy a nem képviselő kormánytagokat is megóvjuk ettől a bizonyos zaklatástól, munkájuk zavarásától , indokolt megjelentetni a törvényjavaslatban. (11.50) Sepsey képviselő úr azzal fejezt e be a hozzászólását, hogy éretlen ez a javaslat. Nyilván itt a nem megfelelő előkészítésre utalt. Úgy gondolom, itt feltétlenül el kell mondani, hogy ennél a törvényjavaslatnál a kormány mindenképpen megpróbált előzetes véleményeket beszerezni nemcsak a k oalíciós pártoktól, hanem az ellenzéki pártoktól is. Ismételten el kell mondanom, hogy két ízben kíséreltünk meg hétpárti tárgyalást. Legnagyobb sajnálatunkra a Magyar Demokrata Fórum egyszer sem jelent meg ezeken a tárgyalásokon. Ezek után írásban kértünk véleményt a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ezt az írásbeli véleményt egyedül a Független Kisgazdapárttól kaptuk meg, sajnos a többi párttól nem. Egyetlenegy felvetésre szeretnék még reagálni, amit Dávid Ibolya mondott a helyettes államtitkárok számával kapcsolatban. Azon, úgy gondolom, lehet és kell is vitatkozni, hogy meghatározzae a törvény az egy minisztériumon belül vagy a Miniszterelnöki Hivatalban kinevezendő helyettes államtitkárok számát, de ha jól értettem képviselő asszony javaslatát, akkor sz ámomra az teljesen érthetetlen, hogy milyen módon, minek alapján lehetne meghatározni, hogy a kormány összesen hány helyettes államtitkárt állíthat be az összes minisztériumot és a Miniszterelnöki Hivatalt figyelembe véve. Azt hiszem, hogy ez aztán végképp valamilyen hasraütés alapján kialakított szám lehet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, MDF. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm a szó t, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha a kormány úgy gondolja, hogy a nem kormánytagok mentességét a magánvádas ügyekre kell korlátozni, szíveskedjen leírni a beterjesztett törvényjavaslatba. Miután ez nincs benne, han em teljes egészében a közvádas ügyekre is ki akarja terjeszteni, azt hiszem, a megjegyzésem helytálló volt. A hétpárti egyeztetésekről annyit kell elmondani, hogy azok nagyon sok esetben semmilyen más célt nem szolgálnak, csak a kormányzati felelősség áthá rítását az ellenzéki pártokra. Mint ahogy volt ez az MTIről szóló törvényjavaslat esetében, amikor megegyezett a hét párt, hogyan és milyen módon fogják kinevezni az MTI vezetőjét, viszont a Szocialista Párt utólag nemet mondott erre a megállapodásra. Ezt követően nyilatkozta azt a Magyar Demokrata Fórum, hogy nem kíván olyan megállapodásokat kötni, olyan egyeztetéseken részt venni, amelyeknek az eredményét utólag