Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 27 (273. szám) - Határozathozatal az Országos Rádió és Televízió Testület 1996. évi tevékenységéről szóló beszámolóról és az abból adódó feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról
3760 megvizsgálja, és ennek a vizsgálatnak az eredményeképpen minden lehetősége megvan a döntéshozóknak, hogy ezt követően eljárjanak, ha olyat tapasztaltak, ami igazságtalan. (17.30) Ebben az ügyben jó lenne élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a törvény adott, és nem a tisztelt Házban állandóan féligazságokkal vagy még féligazságokat sem tartalmazó hozzászólásokkal szórakoztatni bennünket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tekintve, hogy több képviselőcsoport nem kíván véleményt nyilvánítani, megadom a szót Gyimóthy Géza képviselő úrnak, hogy válaszoljon a vitában elhangzottakra. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm a szót. Nagyon röviden válaszolnék a két kormánypárti ké pviselő úrnak. Juhász Pál képviselő úr is részt vesz a mezőgazdasági bizottság időnkénti albizottsági ülésein, ismeri, milyen az, amikor pár képviselő egykét szakértővel összejön. Egyáltalán nincs lehetőség arra - amit ő elmondott , hogy ott a magyar mez őgazdaság sorskérdéséről - mert én annak tartom , a több mint száz állami gazdaság több tízmilliárd forint értékű vagyonának a sorsáról beszéljünk, főleg érdemben. Puch László képviselő úrnak pedig azt tudom mondani, hogy nagyon sok iratot nem adnak ki. N agyon sok parlamenti vizsgálóbizottság felállt, ennek ellenére hosszú hónapok vagy talán már évek óta eltussolták az ügyeket, érdemben nem történt semmi. Mégis indokoltnak tartanám itt is egy vizsgálóbizottság felállítását, mert nagyon sok hivatalos szerv megállapította, hogy jogosulatlan Ehitel felhasználásával történt a privatizálás. Nagyon fontos a parlamenti nyilvánosság ereje, és egy parlamenti vizsgálóbizottság, amely jogosítványokkal rendelkezik, nagyon sok esetben konkrét tényfeltáró munkát tudna v égezni. S higgye el, Puch képviselőtársam, önt is és a többi tisztelt kormánypárti képviselőt is nagyon sokan megkeresték egyéni választókerületében, nemcsak bennünket, ellenzéki képviselőket. Ezért kérem, hogy a tényfeltárás érdekében egyszer álljanak a t ükör elé, és tartsák be, amit három vagy négy évvel ezelőtt a választásokkor ígértek. Ha önök tiszták - mert '94 előtt történtek ezek a privatizációs visszaélések , akkor mi zavarja önöket? Talán az, hogy önök ugyanazt folytatták, vagy az önök kedvezménye zett körei sokkal mélyebben nyúltak bele a privatizációs visszaélések csatornáiba? Sajnos a társadalom feltételezi, hogy ez történt. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszie Gyimóthy Géza képviselő úr H/3567. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 81 igen szavazattal, 186 ellenszavazattal és 18 tartózkodás m ellett az önálló indítványt nem vette tárgysorozatba. Határozathozatal az Országos Rádió és Televízió Testület 1996. évi tevékenységéről szóló beszámolóról és az abból adódó feladatokról szóló országgyűlési határozati java slat részletes vitára bocsátásáról