Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Horváth Vilmos (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - "Mikor alakul meg a Sporttanács, és mikor jönnek létre a sport célú közalapítványok?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HORVÁTH VILMOS (SZDSZ):
367 Társadalmi Kamara és egyéb szövetségek. Az alapdíj bevezetésének szükségszerűségével kapcsolatban a bizottságon belül teljes volt az egyetértés. Az alapdíj alkalmazásának legfőbb indoka, hogy a szolgáltatással kapcsolat ban olyan költségek is felmerülnek, melyek nagysága független a fogyasztott energia mennyiségétől, ilyen például a mérőleolvasás, számlázás. A százforintos alapdíj erre hivatott részben fedezetet nyújtani. Hasonló tarifarendszer működik más szolgáltatási t erületeken is, így például a telefonnál, a távhőszolgáltatásnál vagy a lakosságon kívüli energiaszolgáltatásoknál. Az alapdíjból adódó árbevételt természetesen nem az eddigi árbevételen felül, hanem azon belül kapják a szolgáltatók, azaz ennyivel is csökke nne a fogyasztás mennyisége alapján a szolgáltatóknak járó árbevétel nagysága. Jelenleg még folynak a szakértői egyeztetések, az elmúlt évben megkezdődtek, és a közeli jövőben pedig befejezzük az ezzel kapcsolatos szükségszerű társadalmi egyeztetést is. Sz eretném kiemelni: az új tarifarendszer tervezete már a mai formájában is tartalmazza, hogy egy bizonyos szintnél kevesebb villamos energiát fogyasztóknak ne kelljen alapdíjat fizetniük. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontvá laszra megadom a szót Bleyer Jenő képviselő úrnak. BLEYER JENŐ (MSZP) : Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! El kell mondanom, hogy van egy nyugdíjas réteg, amelynél ez az 1200 forint is, amely évente terheli a nyugdíjasokat, rendkívül komoly megte rhelést jelent. Nagyon kérem a miniszter urat, szíveskedjék a tárgyalások folyamán odahatni, hogy ezek a megterhelések a nyugdíjas társadalmat ne sújtsák. Hasonlóképpen kérem, hogy ne csak az energia, hanem a gázszolgáltatás vonatkozásában is moratóriumot kapjanak a nyugdíjasok. Köszönöm, a válaszát elfogadom. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat, megadom a szót. DR. FAZAKAS SZABOLCS , ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter : Köszönöm szépen kép viselő úr megértését, és ígérhetem, hogy a most kezdődő társadalmi egyeztetéseken ezeket a szempontokat figyelembe fogjuk venni. Köszönöm. (Taps.) Horváth Vilmos (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - "Mikor alakul meg a Sportta nács, és mikor jönnek létre a sport célú közalapítványok?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Horváth Vilmos úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "Mikor alakul meg a Sporttanács, és mikor jönnek létre a sport célú közalapítványok?" címmel. Miniszter úr távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - az államtitkár úr válaszol. (Horváth Vilmos bólint.) Képviselő úr elfogadja. Megadom a szót Horváth Vilmos képviselő úrnak. HORVÁTH VILMOS (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság Országgyűlése az elmúlt évben hosszas előkészítés és egyeztetés után nagy többséggel elfogadta a sportról szóló törvényjavaslatot. (14.10)