Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 26 (272. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DÖGEI IMRE (FKGP):
3640 országgyűlési határozati javaslat (H/4314. szám) általános vitájának folytatása és elnapolása2 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Viszont soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (X. 30.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása. Dr. Toll er László MSZP és dr. Szigethy István SZDSZ képviselőtársaink önálló indítványát H/4314. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/4314/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Írásban senki nem jelezte hozzászólási szándékát. Megkérdezem a jel enlévő képviselőket, kívánnake hozzászólni. (Senki nem jelentkezik.) Nem. Az általános vitát elnapolom. Folytatására jövő heti ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Napirend utáni hoz zászólások következnek. Megadom a szót Dögei Imre képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. (21.20) DÖGEI IMRE (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Rádióhallgatók! E késő esti órában mindenképpen kötelessé gemnek tartom, hogy megemlékezzünk a hősök vasárnapjáról, mely tegnap volt, 1997. május 25én. A sors különös iróniájával egybeesett a Szentháromság vasárnapjával. Megmásíthatatlan, kitörölhetetlen történelmünk. Ugyanis nem lehet meg nem történtté tenni a konkrét, fájdalmas eseményeket. A háborúba induló virágos katonavonatok és a néma, gyászos, virágtalan sebesült, fogolyszállító, hazatérő vonatok képe valóság volt. A háborúban egy golyó nemcsak egy embert öl meg, átüt még egy sereg szívet: anyákét, testv érekét, édesapákét, édesanyákét, menyasszonyokét, feleségekét és barátokét egyaránt. Igen, ezért kitörölhetetlen történelmünk, mint az itthon maradottak szeméből a könny. Akik mindhiába várták vissza övéiket a harcterekről. Ma, amikor az első és második vi lágháborús és az '56os hősi halottainkra, árváikra, özvegyeikre emlékezünk, szükséges néhány történelmi tényt megállapítanunk. Amíg az első és második világháború tartott, és a benne részt vevő valamennyi náció katonái egyformán szenvedtek, amint véget ér t a háború, gyökeresen megváltozott a helyzet: csak győztes és vesztes volt. A győztesnek mindenben igaza volt, a vesztesre hárult a bűnbak szerepe. Történészek magyarázzák, hogy a háború szükségszerű volt, s minden úgy történt, ahogy történnie kellett. A végkifejlet előre látható volt - nyilván igazuk volt , de mindig foglalkoztatta az embereket: miért tört ki? Miért kapcsolódott bele mindenki? A magyarok mit kerestek ott? Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni. A tényeket azonban tisztán láthatjuk. Ugyan is a példás, szervezett közigazgatással bíró AusztriaMagyarországot csak egy elkövetkező és számára vesztes háború útján lehetne némi eséllyel tönkretenni. Ugyanakkor hazánk ez idő tájt félelmetes konkurense volt a világpiacon fellépő gazdasági hatalmakna k. A londoni és párizsi vezető politikai körök már 1912ben tisztában voltak azzal, hogy ha őrgróf Pallavicini, ez a nagy tapasztalatú, tehetséges magyar diplomata lesz AusztriaMagyarország külügyminisztere, soha nem lehetséges az első világháború kirobba nása és
