Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ):
346 felmerülő költségeket ugyanis a mulasztó közigazgatási szerv viseli, amelyet a ténylegesen felmerülő költségek alapján kell megállapítani. Az eljárásra jogosult szerv mulasztásának a költségek v iselésén és az esetleges bírság kiszabásán túlmenően komoly következménye, hátránya, hogy a felettes szerv a mulasztóval szemben fegyelmi eljárást kezdeményez. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány a törvényjavaslatban foglaltakon túlmenően az ügyféli jogok védelme, a közigazgatás szolgáltató jellegének érvényesítése érdekében további fontos intézkedéseket is hozott. A közigazgatás korszerűsítésének programjában - mint ahogy már említettem - szerepel az államigazgatási eljárás általános szab ályairól szóló törvénynek a teljes körű, átfogó felülvizsgálata. Rövid távú feladatként a kormány annak érdekében, hogy a felettes szerv eljárására minél kevesebb esetben kerülhessen sor, és az eljárásokat egyszerűsíteni lehessen, az érdekelt minisztereket az alábbiakra hívta fel: 1. mérjék fel azokat a közigazgatási ügyeket, amelyeknél az elintézési határidő törvényben meghatározott mértékének meghosszabbításával az eljárást egyszerűsíteni lehet; 2. vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy melyek azok a közi gazgatási ügyek, ahol az eljáró szerv meghatározott idejű hallgatása elutasító vagy kérelemnek helyt adó döntésnek minősül, és ennek szabályozásával az eljárás egyszerűsíthető. A felmérések és a vizsgálat eredménye alapján kezdeményezzük majd az indokolt t ovábbi jogszabálymódosításokat. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, 1957. évi IV. törvénynek az államigazgatás hallgatásával kapcsolatos, ügyféli jogok védelmét szolgáló részleges m ódosítására készített törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előzetesen jelentkezett képviselőknek adok szót a következő sorrendbe n: Puha Sándor úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének, szólásra készül Salamon László úr, Fidesz, majd Szigethy István úr, Szabad Demokraták Szövetsége és Sepsey Tamás, MDF. Megadom a szót Puha Sándor úrnak. DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár úr említette, hogy a 3569. számon előttünk fekvő törvényjavaslat az államigazgatási eljárásról szól. Felmerül, hogy miért olyan fontos ennek a törvénynek a megváltoztatása, hiszen első ráné zésre egy rövid törvényjavaslatról van szó, mégpedig úgy néz ki, hogy az állampolgároktól eléggé távol álló ügyről; holott ez csak a látszat. Miért fontos tulajdonképpen ennek a törvénynek a megalkotása, és miért érezzük úgy, hogy meg kell alkotnunk ezt a törvényt? Milyen célokat próbál megvalósítani ez a törvénytervezet és milyen eszközökkel szeretné ezt megvalósítani? Miért fontos ennek a törvénynek a megalkotása? Minden állampolgár vagy ilyen, vagy olyan formában találkozott a problémával: beadvánnyal él t valamilyen közigazgatási, államigazgatási szervnél, és arra nem kapott időben határozott választ, nem jártak el az ügyében - szokta az állampolgár mondani. Tehát ezért az állampolgárok jelentős részét közvetlenül érinti ez a törvénytervezet, az ő érdekük ben, az ő pozícióinak az erősítése érdekében kell megszületnie ennek a törvénynek. Miért kell megcsinálnunk ezt a törvényt másodszor? Az Alkotmánybíróság határozata kötelezi arra a parlamentet, hogy igenis meg kell csinálnunk, meg kell alkotnunk ezt a törv énytervezetet, hiszen meg kell adni azokat a jogosítványokat az állampolgároknak, hogy ezekben az ügyekben felléphessenek a saját érdekükben. Milyen célokat szeretne a törvénytervezet megvalósítani? Milyen célok érdekében kívánjuk módosítani az államigazga tási eljárásról szóló törvényt? Kettős célt szeretnénk ezzel elérni. Először az ügyfelek számára - mint említettem - hatékony jogi eszközt biztosít a közigazgatási szervek határozati kötelezettségének mulasztása esetére. Tehát az állampolgár fel tud lépni a közigazgatással,