Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között Párizsban, 1995. március 19-én aláírt, a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája5 - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. EÖRSI MÁTYÁS külügyminisztériumi államtitkár:
3439 Ugyanezen a területen, amely gyakorlatilag Szlovákia éléskamrájának tekinthető Csallóközben, veszteséges a termelés. De tudni kell ehhez azt, hogy 3 millió korona feletti hitelt csak a központi bankfelügyelet egyetértésével lehet kapni. Mit jelent ez? Ki bírálja el? Hogyan bírálják el ezt? Ismervén a mechanizmusokat, világos, hogy itt magyar vállalkozó, magyar kezdeményező nemigen juthat semmiféle hitelhez. És ebből következik - s ez kőkemény tény, kérem, gondoljunk bele , hogy ezeken a mag yar területeken a munkanélküliség 2230 százalék között mozog. Ezek a tények így függnek össze. A magyarszlovák alapszerződés mellett tehát a legfőbb kormánypárti érv az volt, hogy így számon kérhetővé válik az abban foglalt kisebbségvédelem. Kovács Lászl ó itt, az Országgyűlés színe előtt mondta '97. február 10én: "Az alapszerződés ugyanis a legfontosabb eszközünk abban, hogy mindazt, ami történik, ezeket a jogsértéseket tetten érhetővé és számon kérhetővé tudjuk tenni." Kérdezem én: de hogyan? Mert példá ul a bizonyítványháborúban, amiről itt már volt szó, a magyar kormány nem foglalt állást. A választ leginkább és talán legőszintébben Horn Gyula miniszterelnök adta meg, most nemrégiben is, de még korábban is, még lengyelországi látogatása kapcsán, majd a múlt héten ismételten, november 20án nyilatkozott így például: "Magyarországnak elhatározott szándéka, hogy nem avatkozik be egyetlen ország belügyeibe sem, függetlenül attól, hogy ott mekkora létszámú nemzeti kisebbség él." Az ilyen kijelentések egy rend kívül téves megközelítésből fakadnak. Hiszen beavatkozásnak veszünk vagy vesz a miniszterelnökünk olyasmit, ami pedig az alapszerződés 15. cikkelyében egyértelműen tisztázva van, hogy ez nem tekinthető egy ország belügyének. Mit mondhatunk erre? Az ember m ár azon töpreng, ilyen gondolatok jutnak eszébe, hogy előre a meiari úton, éljen és virágozzék az alapszerződés. Valahol ez a gondolatkör. Mi az, hogy belügyek ebben az ügyben? Ez a hazug helyzet számunkra elfogadhatatlan. Hazugságra ne bólintsunk, képvise lőtársaim! Ennek van jelentősége. Ezért nem csökkenthető a kihirdetés tényének a jelentősége, s ezért ragaszkodunk a parlamenti szavazás jogához. Bízunk egy demokratikus Szlovákiának az egyszeri lehetőségében. Szeretnénk is ezt elősegíteni. Nemzetközi kapc solatainkban is ebben az irányban dolgozunk. De ennek a jelenlegi kormánynak nem tudunk semmiféleképpen még közvetett módon sem bizalmat adni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Eörsi Mátyás államtitkár úrnak. DR. EÖRSI MÁTYÁS külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy ilyen késői órán is, úgy érzem, azért reagálni kell olyan kijelentésekre, amelyek minden alapot nélkülöznek. Mindenekelőtt szeretném képvise lő úr figyelmét felhívni arra, hogy a magyar kormány minden lehetőséget megragad arra - nemcsak a kétoldalú kapcsolatokban, hanem egyéb nemzetközi fórumokon is , hogy a szlovák kormányt az alapszerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítésére felhívja , és minden alkalmat megragad arra, hogy a nemzetközi közösség segítségét is kérje ehhez. Az az állítás tehát, hogy a magyar kormány ezekben a kérdésekben néma lenne, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Szeretném képviselő úr figyelmébe ajánlani: az ala pszerződés 15. cikkelye, amely valóban igen előremutató módon kimondja, hogy a kisebbségek kérdése egyik országban sem képezheti az adott ország belügyét, hanem a nemzetközi közösség érdeklődésére számot tartó kérdés, ez annak az alapszerződésnek a 15. cik kelye, amely alapszerződés aláírását és ratifikációját önök oly hevesen támadták. Tehát szeretném tudni, hogy ön most dicséri az alapszerződést, hogy belekerült a 15. cikkely ezzel a klauzulával, vagy pedig elmarasztalja azt, hogy a kormány ennek alapján a szlovák kormánnyal szemben minden lehetséges fórumon igaza érdekében fellép. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)