Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Azonnali kérdések ismertetése: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3345 Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm a témában eddig elhangzott konstruktív hozzászólásokat, mert - ahogy itt is elhangzott - egy nagyon komoly ügyről van szó. Ahogy Surján úr is mondta, egy szimbólumról, amely az ország nemzetközi megítélését n agyban sértette. Éppen ezért köszönöm, hogy elismeréssel szóltak az ipari minisztérium hatékony elhatározott tevékenységéről ebben az ügyben, de azt hiszem, nem érdemlünk több kis dicséretet, mint azt, hogy a dolgunkat tettük akkor, amikor fölléptünk. És j ogállamról van szó, frakcióvezető úr, elnök úr: jogállamban nem lehet szemet szemért, fogat fogért kérni, hanem a kormányzat mindent megtesz azért, hogy a jogi lehetőségeket kihasználva tényleg retorziókat alkalmazzon ebben az ügyben és az ügyhöz hasonló f ellépésnél. Hadd folytassam ezt a gondolatot, hogy ha szimbólum ez a probléma, akkor talán szimbólum az is, hogy a kormány képes és kész lépni ez ellen, sőt, eredménnyel lépett. Úgy, ahogy SzentIványi frakcióvezető úr is elmondta, meg kell néznünk, hogy a jogalkotásban mit tudunk tenni, bár a jogalkotás sosem lesz képes arra, hogy ilyen kirívó bűncselekményekre alapvetően megoldásokat adjon. Ez ellen csak egy feljelentés és remélhetőleg egy nagyon szigorú rendőrségi eljárás lesz. Mi a minisztériumban minde nt megtettünk azért, hogy a szakmát is mozgósítsuk, és talán ez az a legfontosabb reménysugár, ami ebben minket éltet. Örömmel láttuk, hogy talán ezzel az egy cseppel kiborult a pohár, és a szakma a tárcával együtt mindent megtesz, hogy ilyen és ehhez haso nló események a jövőben ne forduljanak elő. Örömmel vettük, hogy a Dreher Sörgyár első szóra visszavonta a névjegyét, mert belátta, hogy itt ez egy rossz reklám számára. Örömmel láttuk, hogy a szakma nap mint nap jelentkezik nálunk, és további tanácsokkal lát el minket azért, hogy ezt az ügyet megoldjuk. Remélem, ezzel az összefogással sikerülni fog ezt a szégyent lemosnunk, és sikerülni fog az ország megítélését továbbra is a stabilizációs program eredményeihez igazítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. További frakciók nem jelezték, hogy ebben a kérdéskörben felszólalni kívánnának. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett dr. Nádori László ké pviselőtársunk, Szabad Demokraták Szövetsége, "A sport parlamenti helyzetének tárgyában"; dr. Győriványi Sándor képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről, "Történelmi hiátusok és ferdítések a Magyar Nemzeti Múzeum XX. századi kiállításán" címmel. Tis ztelt Országgyűlés! A szerdai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga Mihály frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz részéről, "A pénzintézeti szektor értékesítésének anomáliái" címmel; Bogárdi Zoltán frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokr ata Fórum részéről, "A burgonyapiaci helyzet" címmel; dr. Latorcai János frakcióvezetőhelyettes úr, "Néhány gondolat az ipari kutatófejlesztő intézetek sanyarú helyzetéről" címmel; dr. Jeszenszky Géza frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Néppár ttól, "Torzító beállítások a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi kiállításának 1945 utáni részében?"; dr. Homoki János frakcióvezetőhelyettes úr, Független Kisgazdapárt, "Miért engedi a kormány a gyerekes családok tömeges elnyomorodását?" címmel. A szerdai n apon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dögei Imre képviselő úr, Független Kisgazdapárt, "80 éve történt" címmel. Azonnali kérdések ismertetése: ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :